1. Miért nem európaiak az európai választások?

Széleskörben elfogadott az a nézet, amelyet az Európai Unió mögött álló három évtized európai parlamenti választásainak tapasztalatai is alátámasztanak, azaz, hogy az állampolgárok nem európai kérdésekről mondanak véleményt az EP-választásokon (és ez nem csak Magyarországon van így), hanem a kormányukat büntetik (ritkábban dicsérik) meg szavazataikkal, mivel az európai választások mindössze másodrendűek (second-oreder) a nemzeti parlamenti választásokhoz képest. Simon Hix, a London School of Economics és Sara Hagemann, a European Policy Centre kutatója által készített tanulmány szerint ennek egyik oka, hogy a nemzeti parlamenti választások tétjét magasabbnak érzik mind a pártok, mind a választók. Az emberek nem tudják miről is szól az Európai Unió, hogy melyik politikai csoport képviselné leginkább az ő érdekeiket, éppen ezért a választási részvétel is alacsonyabb marad, mint a parlamenti választásokkor. Az EP-választások alkalmával is inkább hazai, belpolitikai témákkal szólítják meg a választókat a pártok. A hazai témákhoz van kötődésük a választóknak, míg az uniós témákkal kapcsolatban ilyenről nem vagy csak áttétételesen beszélhetünk. Sőt, az egyes politikai csoportok közötti arányok is csak mérsékelten mozdulnak el egy-egy választás alkalmával, így az EP politikai irányvonala sem változik jelentősen, azaz az EP-választások politikai következményei meglehetősen mérsékeltek, így nem kavarnak túl nagy port (kivétel a szélsőséges csoportok nagyobb arányú bejutása a Parlamentbe, de rövid távon várhatóan ez sem változtat jelentősen a fő irányvonalon).

A másik probléma az EP-képviselők és képviselő-jelöltek motivációi kapcsán merül fel. Az állampolgárok ugyanis nem arra használják az EP-választásokat, hogy megjutalmazzák vagy megbüntessék EP-képviselőiket. Hix és Hagemann ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy a választások nem csak arról szólnak, hogy ki alakíthat kormányt és miként módosul a politikai irányvonal, hanem az is nagyon fontos, hogy az egyes politikus magatartását és viselkedését is befolyásolják azáltal, hogy a szavazók kifejezhetik preferenciáikat a választásokon az egyes politikusokkal kapcsolatban is, és nem csak pártok vonatkozásában. Hogyan lehetne ezeket a problémákat kezelni? Gyors és rövid távon eredményes megoldás nincsen, de bizonyos változtatások hosszú távon kedvező tendenciákat indíthatnak be. Hix és Hagemann szerint a nemzeti pártok akkor kezelnék komolyabban az EP-választásokat, ha sokkal magasabb lenne a tétje, mint most, például, ha a választások eredménye sokkal jelentősebb befolyást gyakorolna arra, hogy milyen irányba fejlődik az EU és egyáltalán az EU politikai napirendje sokkal inkább az emberek szeme előtt lenne. Ez utóbbira pozitív hatással lenne, ha az EP-választásokat összekötnék az Európai Bizottság elnökének kinevezésével, a költségvetés vitájával, vagy olyan jelentős kérdések megvitatásával, amelyek befolyással vannak a közösségi döntéshozatalra. Ha a választók azt látnák, hogy szavazatuk befolyásolta a közösségi politikák alakulásának folyamatát, és az újonnan megválasztott politikusok is azt látnák, hogy tudják alakítani a politikai napirendet, akkor mind a választók, mind a képviselő-jelölteknek nagyobb érdekük fűződne ahhoz, hogy uniós témákkal töltsék meg a választási kampányukat. Ez közép-, hosszú távon segíthetne abban, hogy megszűnjön az EP-választások másodrendű státusza. Az EP-képviselők és a választók közötti kapcsolat megváltoztatására nagyszerű eszköz lenne a választási rendszer megváltoztatása is. Ez nemcsak a kampányoló EP-képviselők, hanem a választópolgárok attitűdjeire is befolyással lenne. A képviselők érdekeltebbé válnának tevékenységük megismertetésében, hogy egyre inkább európai témákat helyezzenek kampányuk középpontjába, míg a választópolgárok befolyással bírnának képviselőikre, ötévenként meg tudnák büntetni őket a választásokon.

2. Választási rendszerek az Európai Unió tagállamaiban

Az Európai Unió tagállamai az európai parlamenti választásokat arányos választási rendszerben bonyolítják. Egy kis háttérként érdemes elmondani, hogy az arányos rendszereken belül megkülönböztetünk pártlistás és pártlista nélküli rendszereket. A pártlista nélküli rendszerek inkább hasonlítanak a vegyes választási rendszerekre, ugyanis többségi elemeket is tartalmaznak, így például alkalmazzák a többségi rendszerekre jellemző egyéni választókerületi rendszert (pl. STV). A pártlistás rendszerek már jóval arányosabbak, sőt akár teljesen arányos mandátumelosztásra is képesek (Török-Gallai, p.439). A pártlisták lehetnek kötöttek vagy szabadok, zártak vagy nyitottak. Kötött lista estén a listák összeállítása, a listákon szereplő nevek kiválasztása és a sorrendjük megadása a pártok kizárólagos hatásköre. A választók csak a listára szavazhatnak a jelöltek sorrendjét nem választhatják meg. A szabad lista esetében a szavazóknak lehetőségük van a lista preferenciális rendezésére. A pártlisták a legtöbb esetben zártak, azaz a szavazás során nincsen lehetőség új nevek listára vételére, míg nyitott listák esetében ez is lehetséges, így egyszerre tudható le a jelölés és a szavazás aktusa.

Forrás: Gallai-Török 2003, saját gyűjtés

Az Európai Unióban, egységes választási rendszer híján a tagállamok maguknak alakították ki a választási szabályaikat, figyelembe véve az idevágó közösségi rendelkezéseket. A jelenleg érvényben lévő, az Európai Parlament képviselőinek választásáról szóló 1976-os választási törvény szerint „Az Európai Parlament tagjait valamennyi tagállamban az arányos képviselet elve alapján, listás vagy egyetlen átvihető szavazatos rendszer szerint választják. (...) A tagállamok az általuk elfogadott eljárás szerinti preferenciális listás szavazást is lehetővé tehetik." Ennek megfelelően az Európai Unióban jelenleg három típusú szavazási rendszer működik az arányos típuson belül:

1. Zárt típusú, azaz az állampolgárok pártokra, vagy pártok listáira szavazhatnak, a listákon belül azonban nem fejezhetik ki a preferenciáikat a listán álló jelöltekkel kapcsolatban.
2. Félig nyitott típusú (preferenciális), azaz a választók pártok listáira szavazhatnak, ahol a képviselőjelöltek előre megállapított sorrendben szerepelnek, a választók eldönthetik, hogy a pártra szavaznak, vagy a listán szereplő valamelyik személyre. Ahhoz, hogy a képviselő jelölt helye megváltozzon a listán, relatíve sok szavazatot kell összegyűjtenie.
3. Nyitott típusú, azaz számos jelöltre lehet szavazni minden választókerületben. A jelöltekre leadott szavazatok száma alapján a kerületben kiosztható mandátumok számának erejéig hirdetnek győztes(eke)t.

Friss kutatások szerint a választókerület nagysága és a választási rendszer típusa nagy befolyással bír arra, hogy a jelöltek mennyire érzik magukat motiváltnak arra nézve, hogy kommunikáljanak a választópolgáraikkal és meggyőzzék őket, hogy rájuk szavazzanak.  Kimutatták, hogy zárt szisztémájú szavazás estén, minél nagyobb a választókerület mérete, annál kisebb a jelölt motivációja, hogy intenzív kampányt folytasson és személyes kapcsolatot alakítson ki választóival, ugyanis közvetlenül nem tudnak rá szavazni, csak a listára, amely az ő nevét is tartalmazza. Nyílt rendszerű szavazás esetén minél nagyobb a választókerület nagysága, annál nagyobb a motiváció az egyes jelöltek számára, hogy foglalkozzanak választóikkal, hogy kihangsúlyozzák a többi jelölthöz képest milyen erősségekkel rendelkeznek. Így nem csak pártok között folyik a verseny, mint a zárt rendszerek esetében, hanem párton belül is az egyes politikusok között.

Politikatudósok szerint minél nagyobb a választókerület mérete, annál inkább zárt rendszerű szavazást érdemes bevezetni és fordítva is igaz, minél kisebb a választókerület mérete, annál előnyösebb a nyílt rendszerű választás. Az érv pedig, hogy nagy választókerület és nyílt lista esetén a kampányt inkább néhány felkapott jelölt személyisége dominálná, mintsem a politikai programok és a képviselők teljesítménye; míg ugyanez a szisztéma kisméretű választókerületek esetén segít abban, hogy az egyes képviselők kénytelenek legyenek teljesítményükkel és programjukkal kitűnni és megharcolni a választók szavazataiért.

Az Európai Unió számos országában alkalmazott választási rendszer közel van ezen második típushoz, azaz relatíve kis választókerületeket jelöltek ki és a szavazóknak lehetőségük van arra, hogy valamilyen módon befolyásolják, mely képviselők jutnak be az Európai Parlamentbe. Hagemann és Hix egy 2004-es Eurobarometer jelentést idéz, amely szignifikáns kapcsolatot mutatott ki a választási szisztéma, a választókerület mérete és aközött, hogy miként kampányoltak a képviselőjelöltek. Minél kisebb volt a választókerület mérete és minél nyitott a választási szisztéma, annál inkább folytattak közvetlen, az állampolgárokat megszólító kampányt a jelöltek, aminek következtében úgy érzeték a választók, hogy jobban informáltak, aminek következtében jobban elkötelezettnek érezték magukat európai kérdésekkel kapcsolatban. Mivel a kisebb körzetek nyíltabb, a nagyobb körzetek zártabb struktúrákat alkalmaznak, nem lehet egyértelműen kimutatni, hogy a szavazási struktúra vagy a kerületnagyság befolyásolja-e inkább a választópolgárokat abban, hogy elkötelezettebbeknek érzik magukat az uniós kérdésekkel kapcsolatban. Annyi mindenesetre kimutatható az adatokból, hogy ott, ahol nyíltabb szavazási rendszert alkalmaznak ott minimum 10 százalékkal jobban informáltnak érzik magukat a választók és ugyanennyivel többen mennek el szavazni, mint ott, ahol zártabb típusú rendszert alkalmaznak (így Görögországban, Portugáliában vagy éppen Magyarországon). A választókerület mérete és az informáltság/ választási részvétel esetében ilyen szisztematikus összefüggést nem lehet kimutatni, bár nem jelenti azt sem, hogy a választókerület mérete ne lenne ezekre befolyással. Mind a választókerület mérete, mind a választási szisztéma erősen befolyásolja az állampolgárok elkötelezettségét az uniós kérdések iránt. Hagemann és Hix javaslata, hogy kerüljenek bevezetésre kisebb választókerületek és félig- vagy teljesen nyitott rendszerben történjen minden tagállamban az Európai Parlamenti szavazás, így növekszik a motiváció a képviselők részéről, hogy informálják az állampolgárokat, ami pedig növeli az európai kérdések iránti elkötelezettséget és áttételesen a részvételi arányokat is. 

3. A Duff-jelentéstervezet

Abból kiindulva, hogy a Parlamentet 1979 óta öt évente közvetlenül választják, és hogy ez idő alatt annak jogkörei és befolyása jelentősen megnőtt, az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának tagja, a brit Andrew Duff egy jelentéstervezetet mutatott be 2008. októberben, amelynek célja, hogy „megreformálja választási eljárását azzal a céllal, hogy növelje a Parlament népszerűségét Unió-szerte, csökkentse a tagállamok választási eljárásai közötti eltéréseket, és növelje a Parlament felelősségre vonhatóságát az általa képviselt polgárokkal szemben".

A jelentéstervezet legfontosabb javaslatai közölt az alábbiak szerepelnek:

1. Területi választókörzetek. A polgárok és az Európai Parlament képviselői egymáshoz közelítése érdekében területi választókörzeteket kell létrehozni a 20 milliónál nagyobb népességű tagállamokban;
2. Különleges választókörzetek. A tagállamok különleges választókörzeteket hozhatnak létre a kisebbségi nyelvű közösségek szükségleteinek kielégítésére;
3. Félig-nyitott listás rendszerek. A polgárok megnyerése érdekében a rendelkezésükre álló választási lehetőségek skálájának szélesítésével a tagállamok számára előírják a preferenciális szavazási rendszerek bevezetését, amely szerint a szavazó az általa preferált listán szereplő jelöltek közül („félig nyitott listák"), s nem csupán pártlisták közül választhatna („zárt listák");
4. Uniós-szintű szavazókörzet. A szavazók választási lehetőségeinek bővítése, a választási kampányok európai dimenziójának erősítése, valamint az európai politikai pártok szerepének fejlesztése érdekében egy további egységes szavazókörzetet hoznak létre az Európai Unió teljes területéből.
5. Uniós választási hatóság. A választási hatóságot uniós szinten kell létrehozni az uniós szintű listán megvalósuló választási magatartás szabályozása, valamint az ezen listáról megválasztott EP-képviselők mandátumának vizsgálata érdekében.
6. Hétvégi szavazás. Annak érdekében, hogy jobban lehessen hangsúlyozni a választás Unió-szintű méretét, a szavazási napokat szombatra és vasárnapra korlátozzák;
7. Június helyett május. A választást júniusról májusra tolják azért, hogy ösztönözzék a részvételi arányt azokban a tagállamokban,
8. Korhatár változás. Az európai parlamenti választásokon történő szavazáshoz az alsó korhatár 16 év. Az európai parlamenti választásokon jelöltként való induláshoz az alsó korhatár 18 év.
9. Egy jelölt több listán. Lehetővé kell tenni a jelöltek számára, hogy egynél több listán is szerepelhessenek egy választás során, és elő kell segíteni a nem saját tagállamukban élő uniós polgárok szavazását.

A Duff-jelentés-tervezet nem az első, amely európai választási szabályok megreformálását tűzte ki céljául. Mivel az Európai Tanács 1976-os határozata alapján nem született egységes választási rendszer, csupán irányvonalakat, kereteket szabtak meg a tagállamok számára, ezért - a határozatban rögzítetteknek megfelelően - már az első közvetlen választás évében elkezdett munkálkodni a Parlament azon, hogy egy egységes választási rendszert dolgozzon ki az Európai Unió számára, amelyet aztán majd a Tanácsnak és a tagállamoknak is el kell fogadniuk. A jelentést, amelyet rapportőrjéről Seitlinger-jelentésnek neveztek el, 1982 márciusában fogadták el. Ez többmandátumos (3-15), arányos rendszert javasolt, preferenciamegjelölés lehetõségével, d'Hondt-formulával. A jelentés javasolta, hogy azok az uniós állampoglárok, akik legalább öt éve egy másik tagállam területén élnek jogosultak legyenek a tartózkodási helyük szerinti országban a szavazásra. A britek ellenállásán azonban elbukott a javaslat, ők ugyanis nem favorizálták az egyszerű többségi rendszerről való lemondást az egymandátumos körzetekben, így a következő (1984-89) és az azutáni parlament (1989-1994) is tovább foglalkozott a kérdéssel. Reinhold Bocklet-nek nem sikerült javaslata mellé konszenzust kialakítania, '89-es választás után a téma előadáójának kinevezett Karel de Gucht-nak  azonban sikerült a kérdést előremozdító két időközi jelentést készítenie. AZ elsőben a D'Hondt-rendszer alkalmazására vonatkozó javaslatát fogalmazta meg, amelyet 150 szavazattal, 26 ellenében, 30 tartózkodás mellett 1991-ben el is fogadtak. Második jelentésében De Gucht javasolta, hogy az egyesített Németország számára fenntartott képviselői helyek számát 99-re emeljék, így Franciaországnak, Olaszországnak és az Egyesült Királyságnak 87-87 hely maradna. Ez a jelentés is az igenek fölényes arányával ment át 1993-ban, 207 szavazattal, 79 ellenében, 19 tartózkodás mellett.  Gucht egy másik javaslata alapján az 1999-es választásra az Egyesült Királyságban a regionális arányos képviselet zárt listás rendszerének  bevezetésére is sor került. A Maastrichti és az Amszterdami Szerződés új helyzetet teremtett és 1998. júliusában végre sikerült egy olyan okmánytervezetet kidolgozni, amely -figyelembevéve a tagállami álláspontokat - rögzíti azokat a közös alapelveket, amelyeken az európai parlamenti választásoknak nyugodnia kell.

Ezeket az alapelveket az Anastassopoulos-jelentés fogalmazta meg, amelynek jelentőségét az adja, hogy alapjául szolgált az Európai Tanács 2002-es, jelenleg hatályos határozatának. Georgios Anastassopoulost, a Parlament alelnökét az Intézményügyi Bizottság jelölte ki a választási eljárás előadójává. Feladata annak megvizsgálása volt, hogy el lehet-e fogadni egy új javaslatot, amely alapján minden tagállamban egységes elvek szerint választanák az EP-képviselőket a jövőben.

Anastassopoulos javaslatai az alábbiakban foglalhatók össze:

• a tagállamok hozzáállása alapján támogatta az arányos képviseleti rendszert;
• elvetette azt az ötletet, hogy egységes módon próbáljon meg területi választókörzeteket létrehozni, de kitartott amellett, hogy a 20 milliónál nagyobb népességű országokban ki kell alakítani azokat;
• javasolta, hogy a 2009-es választásoktól kezdve a képviselői helyek bizonyos részét (10%-ot javasolt) transznacionális (nemi szempontból kiegyensúlyozott) listákról lehetne arányosan felosztani;
• a bekerülési küszöbérték megállapítását a tagállamok kezében hagyta;
• hangsúlyozta, hogy a támogatni kell a preferenciális szavazást, mivel ösztönzőleg hat a részvételre;
• javasolta a kettős parlamenti tagságot megtiltását;
• javasolta a választások júniusról májusra történő előrehozatalát és a szavazás idejének maximum két napra történő csökkentését.

A nagy jelentőségű Anastassopoulous-jelentést a Parlament 1998. július 15-én 355 szavazattal, 146 ellenében és 39 tartózkodás mellett elfogadta. A jelentés alapján született meg a Tanács 2002-es határozata, amely kodifikálja az arányos képviselet általános bevezetését, félreértést kizáróan lehetővé tegye az egyéni átvihető szavazatos (STV) rendszert és a preferenciális szavazást, kialakítsa a területi választókörzeteket, 5%-ban maximalizálja a bekerülési küszöbértéket, megszüntesse a kettős mandátumokat, valamint hogy lehetővé tegye a nemzeti törvények alkalmazását a képviselői megbízatás visszavonása és a megüresedett helyek betöltése esetén. A parlamenti Anastassopoulos-jelentés merészebb javaslatait nem fogadták el a Tanácsban (2007/2207(INI), p.29-33).

4. Konklúzió

Látható, hogy az Európai Parlament tagjainak megválasztására vonatkozó 1976-os Európai Tanácsi határozatot módosítani kívánó minden jelentéstervezet abba az irányba javasolt elmozdulást, amelyet Simon Hix és Sara Hagemann is javasolt (és amely javaslatot Andrew Duff figyelembe is vett jelentéstervezete kidolgozásakor), azaz a kisebb választókerültek és a nyitottabb szavazási struktúrák irányába. A nyitottabb szavazási szisztémák lehetővé teszik, hogy a választók kifejezzék preferenciáikat a pártok listáin szereplő képviselőkkel kapcsolatban, így azok sokkal motiváltabbakká válnak a választóikkal való kommunikációra, mint zárt rendszerű struktúrákat alkalmazó országok képviselői. Így érdekeltté válnak abban, hogy megismertessék (tervezett) európai parlamenti tevékenységüket választóikkal, részletes programot dolgozzanak ki és hogy megharcoljanak párton belül is bejutásért. Ezáltal nem csak pártok közötti, hanem képviselők közötti verseny is lenne az európai parlamenti választás. Hazánkban a 2003. évi CXIII. törvény szabályozza az Európai Parlament tagjainak megválasztását. Ennek 2.§-a kimondja, hogy (1) A választás arányos választási rendszerben, listás szavazással történik. (2) A választáson a Magyar Köztársaság területe egy választókerületet alkot. A szavazással kapcsolatban úgy rendelkezik (7.§), hogy „a választópolgár egy listára szavazhat". Azaz nálunk is csak pártokra lehet szavazni és nem lehet preferenciát nyilvánítani az egyes jelöltekkel kapcsolatban. Az egy másik tanulmány tárgyát képezi, hogy ezt a tényt összevessük a fentiek alapján a 2004-es és 2009-es magyar európai parlamenti választások részvételi mutatóival (38,5 % és 36,31%), mindenestre a számok elgondolkodtatóak. Egyre többen gondolják úgy, összhangban a Duff-jelentéstervezettel javaslataival, hogy mint ahogy a lenti táblázatban is szereplő számos EU-tagállamban, így Észtországban, Luxemburgban, Máltán, Olaszországban stb, Magyarországon is nyílt, vagy félig-nyílt listás választási szisztémát kellene bevezetni annak érdekében, hogy számos kérdésben - köztük a részvétel, az állampolgári elkötelezettség és a képviselők választók irányába történő kommunikációjának vonatkozásában - javulást tudjunk elérni. A Tét az EU elnevezésű civil platform itthon az elsők egyikeként foglalkozik a témával. A platform tagjai úgy vélik, hogy a választási rendszer egyik fő támadhatósága abban rejlik, hogy Magyarországon csak listákra, nem pedig a képviselő személyére lehet csak szavazni. Úgy vélik, hogy erre feltétlenül szükség lenne annak érdekében, hogy az európai képviselők és a szavazók között ne belpolitikai tényezők, párton belüli sorrendek döntsenek, hanem valóban igazi képviselők versengjenek. Az ebbe az irányba mutató változtatásokat felölelő jelentésről már a 2009-2014-es Európai Parlament fog dönteni.

Források

HAGEMANN, Sara; HIX, Simon (2009): Could Changing the Electoral Rules Fix European Parliament Elections? London School of Economics.

Jelentéstervezet az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló, 1976. szeptember 20-i okmány módosítására irányuló javaslatról (2007/2207(INI))

TÖRÖK, Gábor; GALLAI, Sándor (2003): Politika és politikatudomány. Aula Kiadó

vissza