Nagy-Britannia és három kisebb ország (Dánia, Írország és Norvégia) 1970 júniusában kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat, miután felismerték, hogy gazdasági érdekeik inkább Európához kötik, mintsem az USA-hoz, és a brit gyarmatbirodalom is zsugorodni kezdett. Azonban nem mindenki gondolta úgy, hogy Nagy Britanniának helye van az európai integrációban, sőt De Gaulle francia elnök egyenesen „az amerikaiak trójai falovának" nevezte az angolokat, és Franciaország megvétózta a csatlakozásukat. 1969-től azonban Georges Pompidou vette át helyét a francia államfői poszton, ami lehetővé tette Nagy-Britannia számára a csatlakozási tárgyalások újrakezdését. 1973. január 1-től így az EK három új taggal bővült: Nagy-Britanniával, Dániával és Írországgal (Norvégia is végigvitte a csatlakozási tárgyalásokat, de a norvégok 1972-ben népszavazáson végül nemet mondtak az EK-ra). A bővülés érintette az intézmény-rendszert is: a Miniszterek Tanácsa attól fogva kilenctagú lett, és az elnöki tisztséget ún. „rotációs" rendszerben töltötték be, azaz félévente abc-sorrendben más-más tagállam vezette az EK-t.