Mivel a Nizzai Szerződés nem oldotta meg teljes mértékben a bővítés utáni Európai Unió működési nehézségeit, a tagállamok már Nizzában megállapodtak egy újabb kormányközi konferencia (Intergovernmental Conference, IGC) szükségességében, mely 2004-ben valósult meg. Az IGC-hez vezető út első lépéseként 2001 decemberében Laekenben döntés született arról, hogy megalkotják az Európai Unió Alkotmányos Szerződését, mely meghozza majd a szükséges intézményi és döntéshozatali reformokat, és ennek elkészítésébe a régi tagokon kívül már bevonják az akkor még csak tagjelölt országokat is, hiszen már őket is fogják érinteni a változások. Megalakították az Európai Konventet, mely széles társadalmi bevonás mellett 2003. július 10-re készítette el a szöveg-tervezetet.

A kezdeti sikerek, a nehéz kompromisszumok megkötése után azonban 2005. júniusára azonban elakadt az Unió alkotmányozási folyamata, hiszen népszavazáson mind Hollandia, mind Franciaország elutasította azt. Bár a szöveg sorsa, és a ratifikációs folyamat további lépései még nem láthatók előre, érdemes néhány változtatási igényt megemlíteni, amelyeket az Alkotmányos Szerződés vezetne be. Az Uniónak bizonyosan szüksége van egy egységes alkotmányra, mely összesíti és felváltja az eddigi szerződések bonyolult rendszerét, és jogi személyiséget biztosít az egész Európai Unió számára! Az Alkotmányos Szerződés tervezete főszabályként bevezetné például, hogy minden minősített többségi döntéshozatali kérdés együttdöntési eljárást vonjon maga után, ami által jócskán megerősödne az Európai Parlament szerepe a jogalkotásban. Eközben csökkenne a Tanácsban a minősített többséghez szükséges tagállamok száma, ami tovább gyengítené az egyes tagállamok szerepét, erősítené a közösségi döntéshozatalt és a Parlamentet. Létrejönne egy olyan helyzet, mely kizárná, hogy az Unióban olyan fontos döntés szülessen, melybe a Parlamentnek nincs beleszólása.