Európai Parlamenti Szemle

Felhasználó:
Jelszó:
Megjegyzés:
A regisztrációhoz klikk ide!
Elfelejtett jelszó!

Az Európai Parlament hatáskörei » Politikai ellenőrzés » Bizalmatlansági indítvány

Az Európai Parlament hatáskörei közül a politikai ellenőrzés terén fejlődött a legtöbbet az elmúlt évtizedekben. Az ellenőrzés lehetséges mélységét és részletességét azonban nehéz meghatározni, tekintve, hogy az Európai Parlamentnek (továbbiakban EP) nincs önálló jogalkotási hatásköre, a végrehajtás pedig jelenleg, és a belátható jövőben is a nemzeti kormányzati apparátusok kezében lesz. Az EP ezért nem ellenőrizheti ténylegesen a tagállamok kormányainak Tanácsban ülő képviselőit, felügyeletét inkább a Bizottság fölé terjeszti ki. Már az alapító szerződések is lehetőséget adtak az integrációs intézmények ellenőrzésére, elsősorban a Bizottság munkájának áttekintésére.

1. A bizalmatlansági indítványról általában

Definíciószerűen olyan politikai eszközről van szó, amellyel az alkotmányos demokrácia keretein belül a parlament érvényre tudja juttatni akaratát, és érvényesíteni tudja politikai felelősségét a bizalmatlanság kifejezésén keresztül.

Az EP esetében a bizalmatlansági indítvány elfogadása a teljes Bizottságot lemondásra kényszeríti (ún. kollegiális felelősség). Azonban a helyzet különlegességét sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hiszen a Bizottság nem kormányként funkcionál, csupán a Tanács döntéseit előkészítő végrehajtó szerv. Így gyakorlatilag nem is az EP számára végez végrehajtó tevékenységet, nem is kellene a bizalmát bírnia. Mindez jelentős eltérés a tagállami szinten parlamentek és kormányok között megjelenő bizalmi viszonyokhoz és feltételekhez képest.

2. Indítványok története

A Maastrichti Szerződés előtt (1992), a bizalmatlansági szavazás jogilag nem szankcionált parlamenti kezdeményezés volt, nagyobb parlamenti csoportok nem is éltek vele, a szavazások nem vezettek eredményre, vagy még a szavazás előtt visszavonták az indítványt. Sokkal inkább figyelemfelkeltő, propagandaszerű kezdeményezések voltak, melyet a kisebb frakciók generáltak (szám szerint 6 db indítványt). A Maastrichti szerződés rendelkezése[1] óta az 1996-os ill. 1997-es kezdeményezések nem nyertek megfelelő támogatottságot, 1999-ben azonban a Bizottság ténylegesen lemondott, noha még a szavazást megelőzően. A legutóbbi indítványt 2005-ben nyújtották be, melyet a Parlament végül elutasított.

3. Eljárás[2]

Bizalmatlansági indítványt a képviselők 1/10-e nyújthat be, melyről a Parlament a benyújtást követő három napon belül szavaz. A képviselők név szerint szavaznak, az indítvány elfogadásához a jelenlévő képviselők 2/3-ának szavazata szükséges, de ugyanakkor az összes képviselő (jelenleg 732) legalább fele ’igennel’ kell, hogy voksoljon. Amennyiben a Parlament elfogadta a bizalmatlansági indítványt, a Bizottság testületileg köteles lemondani. A bizalomtól megfosztott Bizottság azonban a folyamatban lévő ügyeket az új Bizottság felállításáig ellátja.

4. A Santer-bizottság 1999-es lemondása

Az 1998-as év folyamán a Számvevőszék számos hiányosságot észlelt a Jacques Santer által vezetett Bizottság munkájában, főként a bizottsági ügyvitelben. Ugyanakkor korrupció gyanúja is felmerült Edith Cresson, francia biztos esetében. Santer rosszul kommunikált, majd miután minden vádat tagadott, látványosan felmondott egyik bizottsági alkalmazottjának, aki korábban az EP elé tárta az ügyet. Ezzel lavinát indított meg.

Első lépésben az EP - tiltakozását kifejezendő- nem fogadta el az 1996. évi zárszámadást. Ezután Pat Cox, a liberálisok vezetője (későbbi EP elnök) 1999. januárjában bizalmatlansági indítványt nyújtott be, melyet a szocialisták frakciója is támogatott. A szavazáson az akkori 626 képviselőből 552-en vettek részt, ebből 232 ’igen’, 293 ’nem’, és 27 ’tartózkodik’ szavazat érkezett, az indítványt tehát elutasították. Ezt követően vizsgálóbizottságot állítottak fel, amely a korrupciós vádak hátterével és igazolásával foglalkozott. Edith Cresson[3] oktatásügyi és kutatási biztossal kapcsolatban kiderült, hogy jogtalan előnyben részesítette számos ismerősét. A jelentés külön kiemelte azt az esetet, mikor a fogorvosának adott nem fogászati jellegű megbízást. Hivatali ideje alatt hozott döntéseiért később az Európai Bíróság előtt is felelnie kellett. A jelentésben további kritikák érték Santert is, s a nyilvánosságra hozatal után mind Cresson, mind Santer lemondása elkerülhetetlen volt, a Bizottság bukását csak így lehetett elhárítani. Mivel azonban ezt egyikőjük sem volt hajlandó megtenni, az egész biztosi kollégium a lemondás mellett döntött. Ezzel elkerülték a következő -immáron elkerülhetetlen- bizalmatlansági indítványt, amelyet az események tükrében elfogadott volna az EP. A testületi lemondásra 1999. márciusában került sor, a következő Bizottság felállítása 1999. szeptemberében történt meg, Romano Prodi[4] vezetésével.

5. A 2005-ös Barroso elleni indítvány

José Manuel Barroso[1] bizottsági elnökkel szemben azért nyújtottak be bizalmatlansági indítványt, mert a kezdeményezők szerint nem számolt be megfelelően arról, miért fogadott el 2004 nyarán egy több ezer euró értékű hajókirándulást egy üzletembertől, akinek vállalkozása komoly brüsszeli támogatás haszonélvezője. A benyújtó brit független politikus, Nigel Farage szerint a 20 ezer euró értékű hajóút ajándéknak minősül, amit Barroso ráadásul támogatásokkal hálált meg, s ez összeférhetetlenséget eredményez. Barroso provokációnak nevezte a felvetést, s arra hivatkozott, hogy a görög milliárdoshoz húsz éves barátság fűzi, s csupán magán jellegű családi nyaralásra került sor. Az Európai Parlament 2005. június 8-án 589 szavazattal 35 ellenében, 35 tartózkodás mellett utasította el[2] a bizalmatlansági indítványt.

Mint láthatjuk, eddig egyetlen esetben sem végződött a bizalmatlansági szavazás a Bizottság feloszlatásával. Ennek az az oka, hogy a két intézmény, az Európai Parlament és a Bizottság között mindig is szoros volt a kapcsolat, egymást erősítve, sokszor egymásra utalva, közösségben harcolnak a közösségi modell erősítéséért. Az EP-nek pedig bármikor megvan a lehetősége arra, hogy állásfoglalás keretében nyilvánítsa ki egy adott biztossal szembeni kritikáját, felszólítsa a távozásra, és előre bocsássa, hogy az adott biztos maradása esetén fontolóra veszi az egész kollégiummal szembeni bizalmatlanság kérdését. A bizalmatlansági indítvány így ezen esetek többségében fenyegető, ultima ratio jellegű.

[1] 201. [144.] cikk

[2] Az Európai Parlament eljárási szabályzata (100. cikk) : http://www.europarl.europa.eu/omk/sipade3?PROG=RULES-EP&L=HU&REF=RULE-100

[3] http://en.wikipedia.org/wiki/%C3%89dith_Cresson

[4] http://en.wikipedia.org/wiki/Romano_Prodi

[5] http://hu.wikipedia.org/wiki/Jos%C3%A9_Dur%C3%A3o_Barroso

[6] http://www.nol.hu/viewattachment/view/365442/1/65/#