Tájékoztatási eljárás

Ebben az eljárásban csak a Tanács és a Bizottság vesz részt anélkül, hogy egyeztetniük kellene az Európai Parlamenttel, vagy bármelyik más intézménnyel. A Bizottság kezdeményezi, és a Tanács hozza meg a végső döntést, ezért ezt a folyamatot "a Bizottság javasol, a Tanács elrendel" formulaként is ismerjük.

A Parlament is kiveheti azonban a részét a jogalkotás kezdeményezéséből miszerint felkérheti a Bizottságot olyan kérdésekre vonatkozó javaslatok benyújtására, melyet fontosak tart. Ilyen esetekben a Parlamentnek tagjai többségének egyetértésével kell cselekednie.

Kezdetben ezt az eljárást alkalmazták az összes közösségi jogalkotás során, bár napjainkra az információs eljárással hozott döntések körét jelentősen csökkentették, számos olyan terület maradt, ahol továbbra is érvényes. Ilyen például a harmadik országok irányába, illetve irányából mozgó tőke, a minimális importár, valamint a közös vámtarifa szerint felszámított vámok saját hatáskörben történő megváltoztatása, illetve elengedése.

Konzultációs eljárás

Az Közösség kezdetétől 1987-ig, az Egységes Európai Okmány bevezetéséig, a konzultációs eljárás számított lényegében az egyetlen jogalkotási módnak. Ezen eljárás alatt a Tanács még mindig szuverén döntéshozó hatalom, de csak úgy fogadhatja el a javasolt jogszabályt, ha előtte már egyeztetett a Parlamenttel. Ennek folyamata, hogy a Bizottság előterjeszti javaslatát a Tanács elé, mely javaslatot a Parlament és a Gazdasági és Szociális Bizottság is véleményezi, és igyekszik a Tanáccsal közös álláspontot kialakítani. A Parlament véleményét a Tanácsnak ugyan nem kell figyelembe vennie, de annak hiányában nem hozhat döntést. Amennyiben azonban a Parlament nem ért egyet a javaslattal, véleménynyilvánításának elhúzásával lelassíthatja, megnehezítheti a döntést. Annak érdekében még, hogy a Parlament egyeztetési joga érvényesüljön, a Tanácsnak nem elég kikérnie a Parlament állásfoglalását, hanem azt alapvetően meg is kell jelentetnie a későbbiekben elfogadásra kerülő közösségi jogi aktusban.

Ebben a döntéshozatali formában a Tanács egyhangú szavazása, azaz a tagállamok teljes egyetértése ellensúlyozza a Parlament kisebb döntéshozatali hatáskörét.

Együttműködési eljárás

Az együttműködéses eljárást 1987-ben az Egységes Európai Okmány vezette be. Ezen döntéshozatal során a Parlament a konzultációnál komolyabb beleszólási lehetőséget kapott, de még mindig nem vált jogalkotóvá. Lényegi különbség, hogy az együttműködési eljárás során a közös álláspont kialakítása érdekében a Tanácsnak figyelembe kell vennie a Parlament véleményét. Ezáltal a Parlament jogköre jelentősen bővült. Az eljárás menete látható a mellékelt ábrán: 

Az együttműködés jelentőségét általában abban szokás megjelölni, hogy általa a Parlament módosító indítványai a Tanácsnál napirendre kerülnek, azaz a Parlament javaslatai válnak vita kérdéseivé és így a téma meghatározójává, bár a Parlamentnek továbbra sincs döntési, vagy vétó joga.

Az együttműködési eljárás jelentősége az Amszterdami Szerződés következében minimálisra csökkent, mivel alkalmazásai területeinek többsége átkerült az együttdöntési eljárás alá.

Hozzájárulási eljárás

A hozzájárulási eljárás, melyet szintén az Egységes Európai Okmány (1987) vezetett be, a döntéshozatal során, az integráció szempontjából kiemelkedően fontos kérdésekben, vétójogot biztosít a Parlament számára. Az eljárás során a Tanács döntésének a meghozatalához a Parlament egyetértése is szükséges. A hozzájárulási eljárást jelenleg csak néhány nagyjelentőségű területen alkalmazzák:

1. Az alapvető jogok valamelyik tagállam által történő súlyos és folytatólagos megsértése esetén kiszabandó büntetésekre.
2. Az új tagállamok csatlakozási eljárására.
3. A Parlament közvetlen választási eljárására.
4. Strukturális alapok működésére.
5. Bizonyos nemzetközi megállapodásokra.

A hozzájárulásnak két formája van: a jóváhagyáshoz általában elegendő a jelenlévő képviselők többségének a jóváhagyása, de három esetben (1,2,3) abszolút többség, azaz az összes képviselő több mint felének a támogatása szükséges.

Ez az erős jogkör ugyanakkor nem feltétlenül jó a Parlament számára, mivel elutasító válasz esetén egyedül kell vállalnia annak politikai felelősségét, ezért általában a hozzájárulásos döntéseket - mivel a Parlament nem akar elutasító szerepben feltűnni - már korábbi egyeztetések, indítványok, előzetes határozatok előzik meg.

Együttdöntési eljárás

Az együttdöntéses eljárást a Maastrichti Szerződés vezette be 1992-ben. Kezdetben 15 közösségi területen alkalmazták, melyek közül a legfontosabbak: a belső piaci harmonizáció, a diplomák kölcsönös elismerése, a letelepedés szabadságának elérését célzó általános programot megvalósító intézkedések, a munkavállalók szabad mozgása, a kultúrpolitika, az egészségpolitika, a kutatás és műszaki fejlesztés.

Az eljárás hatáskörét az Amszterdami Szerződés további 23 területtel bővítette ki és azáltal az alkalmazását a következőkre is kiterjesztette:

• - Egyes új, az Alapszerződésekben szereplő rendelkezések. (Például a munkavállalással kapcsolatos ösztönző intézkedések; szociálpolitika, egyenlő esélyek és bánásmód; az általános átláthatósági elvek; a Közösség pénzügyi érdekeit érintő csalások elleni harc)
• - Korábban az együttműködési eljárás alá tartozó olyan területek, mint például a nemzeti hovatartozás alapján történő megkülönböztetés tilalma, a szakképzés, az Európai Regionális Fejlesztési Alap végrehajtási intézkedései, a környezet valamint a fejlesztési együttműködés.
• - Olyan területek, mint a Közösségek területére bevándorló dolgozókra vonatkozó társadalombiztosítási szabályok, valamint például az egyéni vállalkozók által folytatott tevékenységek végzésére vonatkozó szabályok összehangolása.

A Nizzai Szerződés további 5 területtel - többek között a szociálpolitika, a bel- és igazságügyi kérdések területéről - bővítette ki az együttdöntés hatáskörét.

Az együttdöntési hatáskör bevezetése és kiterjesztése kiemelkedő az Európai Unió intézményi fejlődésében, mivel ezzel az eljárással vált a Parlament a Tanács mellett társjogalkotó intézménnyé. Jóllehet, a Parlament az együttdöntési eljárás során is csak a Tanáccsal és a Bizottsággal egyezkedve hozhat döntést, de lehetősége van módosító javaslatai érvényre juttatására is. Jellegzetessége, hogy a korábbi eljárások jogosítványait ötvözi, mintegy kiküszöbölve azok hátrányait. Az együttdöntési eljárásban tehát a Parlament a Tanáccsal egyenrangú társ-döntéshozó szervezet, mely során a jogszabályok kompromisszum eredményeként születnek meg.