„Megtiszteltetés számunkra ezt a szöveget a mai napon, 2003. június 20-án az Európai Tanács thesszaloniki ülése elé terjeszteni abban a reményben, hogy az európai Alkotmányos Szerződés létrehozásáról szóló majdani szerződés alapjául szolgálhat"

(Valéry Gicard d'Estaing, Giuliano Amato és Jean-Luc Dehaene)

5.2.1.   Az európai alkotmányozási folyamat

A 2001. december 14 - 15 - i laekeni uniós csúcstalálkozó alapvető célja az volt, hogy elemezze és felülvizsgálja a sok vitát kiváltó, egy évvel korábbi nizzai csúcs intézkedéseinek hatásait. A 2000-ben lezajlott nizzai Európai Tanács-ülés a végletekig megosztotta az EU tagországait: a döntéshozók egy része úgy gondolta, hogy a nizzai kompromisszum révén megszületett minden idők legrosszabb európai szerződése, míg a másik oldal (a 2004-es bővítésben résztvevők és Nizza nyertesei) szerint sikerült átalakítani az intézményrendszert és felkészíteni az uniót a bővítésre. Mindkét félnek igaza volt egy kicsit, de természetesen nem lehetett elkerülni a nizzai szerződés felülvizsgálatát.

A belgiumi Laekenben elfogadott nyilatkozat világosan tükrözte az integráció megújításának igényét. A tagállamok képviselői egyetértettek abban, hogy

• 1. az EU intézményrendszerét demokratikusabbá kell tenni
• 2. az Uniót a mindennapi életben közelebb kell vinni az egyszerű állampolgárokhoz, hogy jobban megismerjék
• 3. erősíteni kell a globális szerepvállalását

A fenti 3 elv kifejezte azt, hogy az EU vezetői megértették: nem dönthetnek többé átláthatatlan módon az emberek feje fölött, mert az alááshatja az intézményekbe vetett bizalmat. Ez alapján 4 olyan témakört neveztek meg, melyeket tovább kellett gondolni a nizzai csorbák kiküszöbölése érdekében:

• 1. hatáskörök jobb meghatározása és megosztása az Unióban
• 2. az Unió eszközrendszerének egyszerűsítése
• 3. az átláthatóság (transzparencia), a demokrácia és a hatékonyság fokozása
• 4. az európai polgárok Alkotmánya[1]

Az uniós szakértők szerint a Laekeni Nyilatkozat elfogadása egyértelműen előrelépést jelentett, hiszen megfogalmazta azokat a tartalmi pontokat, amelyekkel összefüggésben döntéseket kellett hozni. A munka érdemi része azonban csak eztán következett, hiszen az alkotmányozási folyamatnak megfelelő működési és intézményi keretet kellett biztosítani.

A tagállamok állam - és kormányfői Laekenben a kormányközi előkészítésnek új formát adtak. Elhatározták, hogy felállítanak egy Konventet, amelynek az lesz a feladata, hogy minél több fél bevonásával segítse saját munkáját és széles alapon nyugvó egyetértést alakítson ki. A terv bevált, hiszen a nemzeti kormányok küldöttei mellett a nemzeti parlamentek, valamint az Unió szerveinek a képviselői is részt vettek a folyamatban.

A Konvent felépítése a következő volt:[2] a testület élére Valéry Giscard d'Estaing korábbi francia köztársasági elnököt választották, akinek a munkáját közvetlenül két alelnök segítette, az olasz Giuliano Amato és a belga Jean - Luc Dehaene. Rajtuk kívül bevonták az akkor még csak 15 uniós tagállam 1-1 képviselőjét, a nemzeti parlamentek 2-2 tagját, 16 európai parlamenti küldöttet és az Európai Bizottság két tagját. Magyar részről a kormányt Martonyi János külügyminiszter reprezentálta a Konventben, őt 2002-ben Balázs Péter váltotta fel. Az Országgyűlés jelölte továbbá Szájer Józsefet és Vastagh Pált (a helyettesek a kormány részéről Gottfried Péter, a parlament részéről pedig Kelemen András és Szent-Iványi István lettek). Mindent és mindenkit egybevetve az Európai Konvent 105 állandó taggal kezdte meg munkáját.

A testületet ténylegesen irányító elnökség az elnökből, az alelnökökből, valamint a Konvent további 9 tagjából állt össze. A Konvent alakuló ülését 2002. február 28-án tartotta, március elejétől pedig megkezdte működését.

Az elnökségnek az eredeti elképzelés szerint másfél év állt rendelkezésre, hogy befejezze az alkotmányozási procedúrát. A hatékony párbeszéd érdekében folyamatosan tájékoztatnia kellett a Tanácsot a munkájáról és „végtermékként" elő kellett állnia egy olyan dokumentummal a kormányközi konferencia számára, amely magába foglalja az összes elképzelést arról, hogy miként lehet megreformálni az Uniót.

„Nyilvánvalónak tűnt, hogyha a Konventben sikerül egy széles konszenzust élvező anyagot elkészíteni, akkor ennek az eredményeitől a kormányközi konferencia jelentős mértékben aligha térhet el. Éppen ezért (...) a Konvent összehívása egyértelműen történelmi jelentőségű lépésnek tekinthető az EU demokratikus fejlődése szempontjából."[3]

A társadalmi elfogadottság és az átláthatóság szempontjából fontosnak bizonyult, hogy az összes elkészült részdokumentumot azonnal nyilvánosságra hozták és konzultáltak az európai civil szféra képviselőivel.

A Konvent Giscard d'Estaing javaslatára jól felépített stratégia szerint 3 szakaszban végezte munkáját. Az első, tájékozódási szakaszban, amely 2002 nyaráig tartott, a Konvent megpróbálta megfogalmazni azokat a legfontosabb célokat és feladatokat, amelyek a további ügymenet keretéül szolgálnak majd. A második, elemző szakaszban a munkacsoportoké lett a főszerep, amelyek klubszerű szakmai beszélgetések során különböző területeken (pl. gazdasági kormányzás, külső tevékenység, védelem, kompetenciák stb.) elemzéseket végeztek és javaslatokat dolgoztak ki. Összesen 11 ilyen munkacsoport állt fel és a feladatukat fél év alatt elvégezték. A Konvent elnöke 2002 végén a testület elé terjesztett egy olyan dokumentum - tervezetet, amely alkalmas volt arra, hogy tartalommal töltsék meg.

Megkezdődhetett tehát a harmadik, konkrét szövegezési szakasz (2003 eleje), melynek keretében a munkacsoportok tervezetei és a módosításukra[4] benyújtott indítványok alapján szépen körvonalazták az Alkotmányos Szerződés szövegét. Az elfogadás nem ment könnyen, de végül sikerült megtalálni az összhangot a sokféle érdek között (tagállami, uniós, kis - és nagyállamok).

„A Konvent működésének nagyon fontos aspektusa volt, hogy azt úgy is lehetett tekinteni, mint a kibővülő Unió egyfajta kísérleti műhelye, ahol első ízben tanácskozik közösen a 15 régebbi és a 13 leendő tagország, és közösen próbálnak olyan javaslatokat kidolgozni a jövő Európája számára, amely a lehető legszélesebb konszenzust élvezi. Intézményi tekintetben a Konventben valósult meg ezzel először Európa újraegyesítése."[5]

2003 tavasza - nyara azzal telt el, hogy néhány helyen még módosították az Alkotmányos Szerződés szövegét, majd Giscard d'Estaing 2003. június 20-án a Tanács thesszaloniki ülése elé terjesztette. A Tanács pozitív elbírálásban részesítette és javasolta, hogy a szöveg legyen az új európai szerződés alapja. A Konvent másfél éves munkája tehát eredményesen zárult.

A látványos eredmények ellenére az olasz (2003 második félév) és az ír (2004 első félév) elnökségnek sem sikerült véglegesen lezárnia a folyamatot, hiszen a nagyobb tagállamok nem mindenben értettek egyet. A 2004. márciusi madridi terrortámadás aztán gyorsabb cselekvésre ösztönözte a feleket, majd 2004. június 18-án a Tanács soros ülésén megszületett az elvi - politikai kompromisszum.

Az új Európai Alkotmányos Szerződés[6] aláírására az integráció római alapító szerződésére való tekintettel az olasz fővárosban került sor (2004. október 29.). Az EU legfrissebb szerződését magyar részről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter szignózta.

„...az Alkotmányszerződés ha nem is forradalmi változásokat hoz az Unió mindennapi működésében, de mindenképpen egy szilárdabb, működőképesebb, a kor követelményeinek, politikai, gazdasági és szociális kihívásainak (...) jobban eleget tevő alapot biztosit."[7]

5.2.2.   Az Alkotmányszerződés bukása és jövője

Mint köztudott, az Alkotmányos Szerződés a ratifikációs fázis elején csúnyán megbukott, hiszen az integráció két alapító tagállamának, Franciaországnak és Hollandiának a polgárai is nemet mondtak az új európai alaptörvényre a népszavazáson. 2005. május vége - június eleje jelentették az integráció „fekete napjait", ugyanis a francia és holland elutasítás kérdésessé tette az EU jövőbeni fejlődését. De mit is jelent ez pontosan az Alkotmányra nézve és egyáltalán miért ellenezték a franciák és a hollandok az Alkotmányt?

Franciaországban a lakosság zöme nem is ismerte behatóan az Alkotmányos Szerződés szövegét, ezért az elemzők számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a franciák nem az Alkotmányos Szerződés, hanem a kormány ellen szavaztak, elsősorban annak gazdaságpolitikája miatt. A francia baloldalon sokan attól féltek, hogy az Alkotmányos Szerződés egy túlságosan is szabadpiaci Európát hozna létre, míg a jobboldal azért utasította el, mert szerinte nem szabad többet feladni a nemzeti szuverenitásból az EU javára. Hollandia attól tartott, hogy gazdaságilag hátrányos helyzetbe kerülhet és újonnan csatlakozott országok veszélyt jelenthetnek a liberális hagyományokkal rendelkező országra.

Az Alkotmányos Szerződés leszavazása egyet jelent - e a szerződés végével?

Az Alkotmányos Szerződés mindaddig nem léphet életbe, amíg az EU mind a 25 tagországa nem ratifikálja. Ez a kitétel magában a szövegben is szerepel (IV. cikk/447.). A francia és holland „nem" tehát azt jelenti, hogy a szöveget jelenlegi formájában szinte biztosan nem fogják elfogadni. Ugyanakkor néhány európai politikus bízik abban, hogy a két országban a 2007-ben esedékes választások után módosul a közhangulat és az Alkotmányt mégiscsak el lehet fogadtatni az ottani emberekkel.

Megakadt - e a ratifikációs folyamat?

Az EU vezetői 2005. júniusi ülésükön kimondták, hogy kitolják a ratifikációs folyamat eredetileg 2006 novemberére tervezett időpontját, de konkrét új dátumot nem adtak meg. A folyamat egyáltalán nem akadt meg. Ciprus és Málta néhány hétre rá ratifikálta az szerződést, Luxemburg is igent mondott rá július elején és Spanyolország is támogatta. Az észt parlament szintén kedvező elbírálásban részesítette az új európai alaptörvényt. Ennek ellenére néhány ország, Nagy - Britanniával az élen változatlanul elutasítja, hogy a jelenlegi szövegről bármikor is népszavazást tartson.[8]

Mit mond maga az Alkotmányos Szerződés a ratifikációról?

A szöveg egyértelműen kimondja (IV. cikk/443/4), hogy ha az aláírástól számított két éven belül (ez 2006. október 29. lenne) 20 ország elfogadja a szerződést, de a többieknek problémáik akadnak a ratifikációval, akkor a továbbiakról az Európai Tanácsnak kell döntenie. Nehézségeket jelenthet viszont, hogy a szöveg nem tartalmazza a Tanács pontos teendőit ez ügyben.

Működhet - e az EU az Alkotmányos Szerződés nélkül?

Igen, mert az Alkotmányos Szerződés elfogadásáig az eddigi alapszerződések érvényben maradnak. Ugyanakkor szakértők úgy vélik, hogy az Alkotmányba foglalt új döntéshozatali folyamatok lényegesen megkönnyítenék az integráció működését. Az igazi nehézségek 2007 után kezdődnének, ugyanis akkorra tervezik Románia és Bulgária felvételét, viszont a 27 tagúra bővülő unió már működésképtelen lenne az Alkotmányos Szerződés újításai nélkül. Vagyis elvileg nem lehetne addig új tagokat felvenni, míg nem lép életbe az új alaptörvény.

Újra lehet - e tárgyalni az Alkotmányba foglaltakat?

Ez ügyben igen nagy a különbség az EU jelenlegi tagjai között. Egyes tagállamok szerint mindenképpen újra kellene tárgyalni az Alkotmányt, viszont ez több évet is igénybe vehet. Mások szerint olyan kisebb reformokat kellene eszközölni, amelyek nem igényelnék a szöveg megváltoztatását. Egy harmadik csoport pedig azt mondja, hogy mindenképpen folytatni kell az integrációt, ha van Alkotmányos Szerződés, ha nincs - szükség esetén ők egy ún. haladó magot alkotnának, vagyis a többieket hátrahagyva cselekednének az integráció mélyítésének érdekében.

Miért alakult ki ez az egész alkotmányos válság?

Bár az EU szakértői és jogtudósai megalkották az Alkotmányt, a politikusok nem tudták elmagyarázni a közembereknek az új szerződés jelentőségét. Ennél nagyobb probléma azonban, hogy a politikusok egy része is elbizonytalanodott. Az integráció folyamata elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol ideje lenne végleg eldönteni, hogy mivé akarják formálni az EU-t: egy olyan föderális közösséggé, amely rendelkezik a tagállami szuverenitás jelentős része felett, vagy pedig egy olyan uniót képzelnek el, amelyik továbbra is a tagállamok laza szövetségén alapulna. Az Alkotmányos Szerződés elfogadása egyértelműen a szupranacionalitás, azaz a nemzetállami szuverenitás további feladása felé mutatna. Ugyanakkor a döntéshozók hagytak kiskapukat: megmaradt a vétó lehetősége olyan kulcsfontosságú területeken, mint a külpolitika, az adózás, vagy a védelempolitika.

5.2.3.  Az Európai Parlament (EP) érdekei és eredményei az alkotmányozási folyamatban

Az EP az alkotmányozási folyamat egyik mozgatórugója és nyertese volt, hiszen számtalan olyan passzus belekerült a szövegbe, amely mellett az EP teljes mellszélességgel kiállt. Az Alkotmányos Szerződés elutasítása éppen ezért érzékenyen érintette az intézményt.

Milyen érdekei voltak az EP-nek az alkotmányozási procedúra során? [9]

• 1. Az EP mindig azt hangoztatta, hogy az EU-nak egy európai állampolgárokat védő, jólétet teremtő, a jog érvényesülésén alapuló, minél demokratikusabb közösséggé kell válnia.
• 2. A Parlament támogatta, hogy maradjon meg Európa sokszínűsége, de legyenek közös európai értékek.[10]
• 3. Az európai parlamenti képviselők mindig is kiálltak amellett, hogy az EU működését átláthatóbbá kell tenni és olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek hatékonyabbá teszik az európai államok együttműködését.
• 4. Az EP bármelyik más uniós intézménynél hamarabb kezdeményezte az alapszerződések összevonását egy Alkotmányos Szerződés formájában és ezt egy szakértőkből álló, minél több fél bevonásával működő konventben látta megvalósíthatónak, ahol minél több érdek vonható össze egyetlen kompromisszum formájában.[11]
• 5. A Parlament mindig élenjáró volt az olyan kezdeményezések támogatásában, amelyek az EU további fejlődését, az integráció mélyítését szolgálták.

Melyek azok a pontok az Alkotmányban, amelyek az EU céljait, hatékonyabbá tételét és demokratizálását illetően egybeestek az EP érdekeivel?

• 1. Az Alkotmányos Szerződés valóban egy összegző jellegű dokumentum lett, vagyis magába foglalja a korábbi szerződések vívmányait.
• 2. Megerősítést nyert, hogy az Unió valóban az államok és polgárok uniója, vagyis az európai polgárok aktív részesei az integrációnak.
• 3. A gazdasági, területi és társadalmi kohézió, vagyis a jövőbeni európai egységes identitás alapja megerősítést nyert a szövegben.
• 4. Az EU egységes jogalannyá válik, vagyis könnyebben tud cselekedni.
• 5. Az EU jogi szóhasználata egyszerűbbé válik (csak törvény - kerettörvény létezik majd a jövőben), vagyis megfelel a közérthetőség kritériumának.
• 6. Az Alkotmányos Szerződés garanciát vállalt arra, hogy az EU nem lesz egy központosított, teljhatalmú szuperállam, vagyis továbbra is érvényesül az egység a sokféleségben elv.
• 7. Az Unió jelképeinek külön hangsúlyozása erősíti az európai identitást és tudatosságot, vagyis hozzájárul egy európai népi identitástudat megteremtéséhez.
• 8. A Tanácsban nő a minősített többség jelentősége az egyhangú döntéshozatallal szemben, vagyis az integrációt nehezebb lesz önös érdekekre hivatkozva blokkolni.
• 9. Csökken a Bizottságban a biztosok száma, az európai külügyminiszter viszi az EU külügyeit, nagyobb mozgástér áll rendelkezésre a rugalmas megállapodásoknak és a megerősített együttműködésnek, tisztázódik a különbség a jogalkotási és végrehajtási eszközök között, vagyis ezek mind azt szolgálják, hogy az EU működése hatékonyabb legyen.
• 10. Az Alkotmányos Szerződés szerint minden uniós jogszabály elfogadását a nemzetállamok parlamentjeinek/kormányainak és az EP-nek a kettős ellenőrzése/jóváhagyása előzi meg, az EP a Tanáccsal egyenértékű döntési jogkört kap, az EP fogja választani a Bizottság elnökét, az EP is elszámoltathatja az európai külügyminisztert, egyre több Tanácsülés lesz nyilvános és egyre több hivatalos dokumentum lesz hozzáférhető az állampolgárok számára, vagyis érvényesül a demokratikusabb és elszámoltatható EU igénye.

Egyértelműen látható, hogy az Alkotmányos Szerződést az EP egész szellemének, működési elveinek és érdekeinek megfelelően szövegezték meg. Az új rendszernek az Európai Parlament szempontjából legfontosabb eleme, hogy a Parlament társjogalkotóvá válik a Tanács és a Bizottság mellett, vagyis érdemben bele tud szólni az uniós döntéshozatalba és ezen még az sem változtat, hogy az Alkotmányt jelen formájában elutasították.

Az EP a jövőben politikaformáló erő lesz, nem lehet majd olyan döntéseket hozni az európai állampolgárokat érintő ügyekben, amelyeket ne az Európai Parlament egyetértésével fogadtak volna el. Ugyanakkor nemcsak az EU egyéb intézményeivel, hanem a tagállamok nemzeti parlamentjeivel szembeni súlya is jelentősen növekszik. Elmondható tehát, hogy beteljesedett az Egységes Európai Okmánnyal kezdődött húszéves folyamat, amelynek célja végső soron az volt, hogy a kezdetben csak politikai reprezentációt szolgáló Európai Parlamentet egyenrangú társjogalkotóvá tegyék.[12] Az EP azért is lehetett maradéktalanul elégedett, mert mindezen döntések az uniós szokásoknak megfelelően kompromisszummal születtek, tehát széles körben elfogadottá váltak.

5.2.4.   Az Európai Parlament álláspontja az Alkotmányszerződés ratifikációjáról

A ratifikációval kapcsolatban a legnagyobb problémát az Alkotmányos Szerződés szövegének felépítése és annak értelmezése adta. A szerződés ugyanis két jól elkülöníthető egységre oszlik (amúgy a Preambulumból, négy részből és a Záróokmányból áll). Az első fele (I. és II. rész) tartalmazza az alkotmányos jellegű kitételeket: a Preambulumot, az EU céljait, az Alapvető Jogok Chartáját (amelynek beemelése az Alkotmányba az EP talán legnagyobb presztízsgyőzelmét jelentette), az intézményeket, a döntéshozatali eljárást valamint a hatáskörök megosztását a tagállamok és az EU között.[13] A második fele (III. és IV. rész) pedig az uniós szakpolitikai területekkel foglalkozik behatóan, valóban néhol feleslegesen bonyolult megfogalmazásokat használva, valamint az általános és záró rendelkezéseket írja le.

Az EP a ratifikációs fázis előtt azt szerette volna, hogy az egyes országok és azok nemzeti parlamentjei csak az első részről mondjanak véleményt parlamenti szavazás vagy népszavazás útján. A tagállamok számára csak az első rész bírt igazi jelentőséggel, hiszen ez szólt a nemzeti hatáskörök kérdéséről, a pilléres struktúra megszüntetéséről és ezáltal a kormányközi döntéshozatal csökkentéséről. A második részről az EP szerint hozzájárulási eljárás során, többségi szavazással döntöttek volna, de ezt a verziót végül elvetették.

A tagállamok álláspontja eltérő volt az Alkotmányszerződés elfogadásával kapcsolatban. Néhol csak parlamenti ratifikációt írtak elő, míg máshol az alkotmányos követelményeknek megfelelően népszavazást tartottak. Az európai parlamenti képviselők többsége tudta, hogy a megerősítés eltérő módozatai miatt kitolódhat az Alkotmányos Szerződés hatályba lépésének időpontja, ezért már 2004 végén kérte a Tanácsot, hogy dolgozzon ki egy összehangolt programot a ratifikációs eljárások ütemezésére. A lehetséges referendumok megtartásának, amelyek már akkor néhány helyen elutasítással fenyegettek, pedig ne engedjenek túl tág időkeretet.

„Az EP állásfoglalásában kiemelte, hogy hangsúlyozni kell a nemzeti ratifikációs folyamatok európai jellegét, ezáltal is erősítve az uniós polgárok közösségérzetét és reményeit fejezte ki, hogy a megerősítési eljárások 2006 júniusáig valamennyi tagállamban lezárulnak."[14]

Mint tudjuk, a ratifikációs folyamat már 2005. május végén - június elején megakadt a francia és holland népszavazásokon, ráadásul az elutasítás messzemenő következményekkel járt más országokra nézve is. A ratifikációs fázis előtt álló más tagállamok (többek között Lengyelország, Nagy-Britannia vagy Svédország) ugyanis kijelentették, hogy bizonytalan időre elhalasztják az Alkotmányos Szerződés megerősítését, vagy pedig egyenesen nem tartják elképzelhetőnek azt, hogy a szöveget jelen formájában elfogadják.

A ratifikáció megfeneklése természetesen arculcsapást jelentett az EP-nek is, hiszen a Parlament feladata is lett volna, hogy képviselőin keresztül saját állampolgáraival minél jobban megismertesse a szerződés szövegét, illetve felvázolja nekik a jövő Európáját, de ez nem sikerült. A kudarc után az EP-ben heves viták bontakoztak ki az elutasítás lehetséges okairól és az Alkotmányos Szerződés jövőjéről. Az úgynevezett „mérlegelési", vagy gondolkodási időszakban az EP segítségére sietett a Tanács is, amely természetesen elfogadta a francia és holland elutasítást, de külön nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a polgárok Európa iránti elkötelezettsége és magának az Alkotmánynak a szükségessége nem kérdőjeleződött meg. Való igaz, 2006 első félévében a közvélemény-kutatások is azt mutatták, hogy az európai polgárok bizalma nem rendült meg egy csapásra az Alkotmányos Szerződésben.[15] A Tanács azt is fontosnak tartotta, hogy a tagállamok a „reflexiós periódus során valósítsanak meg egy széles körű vitát a polgárok, a társadalom, a szociális partnerek, a nemzeti parlamentek, valamint a politikai pártok bevonásával, de a közösségi intézményeket - és különösen a Bizottságot - is felszólította, hogy járuljanak hozzá a társadalmi vita megvalósításához."[16]

Az Európai Parlament szerint a mérlegelés során újra kell indítani az egész alkotmányozási folyamatot (erre 2006 első felében az osztrák elnökség kísérletet is tett[17]) és válaszokat kell keresni az Alkotmányt ért kritikus bírálatokra. A mérlegelési időszakban - amely alapvetően 2006 nyaráig tartott volna, amikor is döntöttek a meghosszabbításáról - az EP-ben is különböző álláspontok alakultak ki az Alkotmányos Szerződés jövőjével kapcsolatban. Valaki változatlan elfogadást szorgalmaz, mások a főbb pontokat megtartanák és csak a vitás kérdéseket tárgyalnák újra, megint mások pedig a szöveg teljes átírásában látják a megoldást. Abban azonban az egész Európai Parlament egyetért, hogy a nizzai szerződés rendszere már nem életképes az integrációs folyamat továbbvitelére és mindenféleképpen szükség van az Unió új szerződési alapokra helyezésére. Reformok nélkül ugyanis nincs lendületes fejlődés, lendületes fejlődés nélkül pedig nem várható el a polgárok támogatása. Szögezzük le, hogy az Alkotmányos Szerződés szempontjából ez a kitétel a legfontosabb, vagyis előbb-utóbb mindenféleképpen lesz Alkotmányos Szerződése az EU-nak és az sem kizárt, hogy a jelenlegi szövegen mégsem kell változtatni. Vannak azonban olyan hangok az EP-ben is, melyek szerint a felülvizsgálat szükségszerű.

Attól az EP kategorikusan elzárkózott, hogy a kétsebességes integrációs modellt követve az ún. „magországokban" bevezetésre kerüljön az Alkotmányos Szerződés, máshol pedig nem, mert a szerződés szelektív alkalmazása csorbítaná az EU alapját adó közösségi-tagállami konszenzuskeresés politikáját és bizalmi válságot okozna.

A mérlegelés egyik leglátványosabb eleme az EP azon kezdeményezés, hogy a nemzeti parlamentekkel közösen folytasson eszmecserét az EU jövőjéről. Ilyen kibővített ülésekre került sor 2006. május 8-9-én, illetve folytatva a párbeszédet december 4-5-én Brüsszelben az Európai Parlamentben. A mögöttes tartalom egyértelmű: az EP szerint egy újabb alkotmányos kudarc elkerülése csakis a nemzeti parlamentek vitába való bevonásával lehetséges. A Parlament éppen ezért szorgalmazta egy közös állásfoglalás kidolgozását, melyben olyan alapvető kérdésekre adnák meg a választ, mint hogy mi az integráció célja, mi Európa szerepe a világban, mi a szociális Európa jövője a globalizációban vagy hogy miből finanszírozzák az uniót. Látható, hogy a feltett kérdések nem sokban különböztek a már az alkotmányozási folyamat előtt megfogalmazott problémaköröktől, egyértelmű tehát, hogy az EP nem szándékozik érdemi változtatásokat az Alkotmányon. Közben a Parlament szorgalmazta az egyéb civil és média szervezetek bevonását a vitába, a mérlegelési időszak értékelésének elkészítését pedig az Alkotmányügyi Bizottságra bízta.

Az EP és a nemzeti törvényhozások találkozójára 2006. május 8-án és 9-án került sor Brüsszelben, ahol igen eltérő elképzelések fogalmazódtak meg, így egységes álláspontra nem sikerült jutni. Ez nem csoda, hiszen a megelőző hetekben az EP is megosztott volt a jövőt illetően. Egyes elképzelések szerint (ezt képviselte az Andrew Duff liberális politikus köré gyűlt csoport) egy teljesen új Konvent összehívására lenne szükség, amely az előzőnél nagyobb mértékben vonná be a munkába a civil társadalom résztvevőit elősegítve ezzel azt, hogy az európai állampolgárokkal jobban megismertessék az Alkotmányt.[18] Ez a javaslat azon a feltevésen alapul, hogy maguk a nemzeti parlamenti képviselők sem olvasták el a szöveget, így pedig nehéz volt arról meggyőzni az uniós állampolgárokat, hogy támogassák az alapszerződést annak ellenére, hogy az Unió állampolgárainak meggyőződésük szerint nem lehet céljuk, hogy megakadályozzák az EU továbbfejlődését.

Egy másik csoport, amely Jo Leinen, az EP Alkotmányügyi Bizottságának elnöke köré tömörült, nyíltan kritizálta a Tanácsnak az Alkotmányos Szerződés újratárgyalására kidolgozott eszközeit. Szerintük a gondolkodási időszakban a diskurzus megint fentről lefelé irányuló volt és egyetlen speciális csúcstalálkozó összehívása megint nem azt szolgálta, hogy az állampolgárok megismerjék az Alkotmányt.[19] Szerintük a vitát úgy lehetne termékennyé tenni, ha a hatékonyság elvének jobban megfelelve kizárólag a civil szférában szerveznének párbeszédet, ezáltal jobban figyelembe lehetne venni az állampolgárok véleményét.

5.2.5.   Az Alkotmányos Szerződés megmentése és újjáélesztése (a Duff - Vogenhubber jelentés)

A Duff - Vogenhubber jelentés, amely nevét az EP Alkotmányügyi Bizottságának két tagjáról kapta, az Alkotmányos Szerződés megmentésének különböző módozatait dolgozta ki 2005 végére. A jelentés megszövegezői végül egy olyan megoldást javasoltak, amely a többség számára elfogadhatóvá vált és az európai viszonyokat ismerve valószínűleg ezen álláspont alapján fogják az Alkotmányos Szerződést felülvizsgálni. A jelentés egyértelműen elutasította azokat a túlságosan leegyszerűsítő megoldásokat, melyek szerint a szöveget változatlanul kéne ismét Franciaországban és Hollandiában népszavazásra bocsátani, vagy hogy elegendő lenne csupán kiegészítő nyilatkozatokat a dokumentumhoz csatolni. Ezzel szemben arra a következtetésre jutottak, hogy a többség számára legjobb megoldás az lenne, ha egy széles társadalmi vita keretében a szerződés vitatott részeit újratárgyalnák és a már elfogadott, összeurópai konszenzuson nyugvó „központi magot" változatlanul hagynák. A jelentés szerint a vitatott kérdéskörökben született javaslatokat 2007-ben lehetne megtárgyalni és ezek után végleges döntést lehet arról hozni, hogy szükség van-e az Alkotmányos Szerződés módosítására vagy nem. Ha a szöveg jelentős változtatására lenne szükség, akkor érdemes összehívni egy új Konventet, de arra mindvégig figyelni kell, hogy a 2004-ben már elfogadott kulcsfontosságú reformelemek már ne sérüljenek.[20]

Látható, hogy az EP konzekvensen kitart amellett, hogy a már megtárgyalt és elfogadott pontok az Alkotmányban ne változzanak, mert az az egész procedúra évekkel való elhalasztását eredményezné, így Románia és Bulgária belépésével gyakorlatilag működésképtelenné válna az EU. Ha azonban az EP terveinek megfelelően alakul a helyzet, akkor még egy új Konvent 2008-as összehívása esetén sem kizárt, hogy az Alkotmányos Szerződés az eredetileg tervezett 2009-es időpontban hatályba lép. Maga Valéry Giscard d'Estaing, a szerződés atyja is úgy nyilatkozott, hogy az Alkotmányos Szerződés a „lehető legjobb kompromisszum" és olyan aprólékos munka következtében állt össze, hogy felelőtlenség lenne az első sikertelen kísérlet után elfelejteni. A francia államférfinak tökéletesen igaza van, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a maastrichti szerződés és a nizzai szerződés is átesett egy-egy leszavazáson (a maastrichtit Dánia, míg a nizzait Írország utasította el első körben).

A legproblémásabbnak tartott Franciaországban is azt az elképzelést pártolják egyre többen, hogy csak a szerződés első 2 részéről kellene népszavazást tartani, a bürokratikusabb harmadik részt pedig csak parlamenti szavazásra kellene bocsátani. Mindezeket persze megfelelő politikai megnyilvánulásokkal kellene támogatni és az EU szociális dimenzióját hangsúlyozó nyilatkozatokkal kiegészíteni. Akkor szinte garantált lenne az Alkotmányos Szerződés sikere az elmúlt évben mégoly elutasítónak bizonyuló Franciaországban is.

Az EP állásfoglalása az Alkotmányos Szerződés jövőjének ügyében egyértelmű és világos. A szöveget lehetőleg változatlanul és minél rövidebb idő alatt kellene elfogadtatni, már ami a mérlegelési szakasz utáni periódust illeti. Bár az EP ilyen állásfoglalásai nem rendelkeznek kötelező jogi erővel, mindenféleképpen politikai súlyuk van. Az EP dolgát nem könnyíti meg, hogy bizonyos tagállamok már maguk mögött tudhatják a ratifikációs fázist, ezért nehéz őket motiválni abban, hogy teljes erővel ismét belevessék magukat egy széleskörű társadalmi párbeszédbe. Az EP azonban világos koncepcióval rendelkezik az Alkotmányt illetően és megfelelően kommunikálja azt, így „igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy kellően széles körű és minél több érdekelt fél bevonásával zajló párbeszéd és vita folyjon az európai integráció jövőjéről."[21]

Felhasznált irodalom

• 1. Mohay Ágoston: Az Európai Parlament az Alkotmányszerződés jövőjéről (in: Európai Tükör, XI, évfolyam, 7-8. szám)
• 2. Szente Zoltán: Európai Alkotmányos Szerződés - és parlamentarizmustörténet - 1945 - 2005 (Osiris Kiadó, Budapest, 2006)
• 3. Gordos Árpád - Ódor Bálint: Az Európai Alkotmányos Szerződés születése - tanulmányok és dokumentumok (HVG Orac Lap-és Könyvkiadó, Budapest, 2004)
• 4. Laczkóné Tuka Ágnes: Európai Parlament - a meg-megújuló intézmény (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2004)
• 5. Horváth Zoltán - Tar Gábor: Az Európai Parlament (Budapest, 2004)
• 6. Horváth Zoltán - Ódor Bálint: Az Európai Unió Alkotmánya - Mi és hogyan változik az Alkotmányszerződés hatására (HVG Orac Lap - és Könyvkiadó, 2005.)
• 7. Szerződéstervezet egy Európai Alkotmányos Szerződés Létrehozásáról (Európai Konvent, 2003. július 18.)
• 8. http://www.nol.hu/ (archívum az Európai Alkotmányról)
• 9. Az Európai Konvent honlapja (http://european-convention.eu.int/bienvenue.asp?lang=EN)

Az Európai Parlament honlapja (http://www.europarl.europa.eu/news/public/default_hu.htm)

[1] Horváth Zoltán - Ódor Bálint: Az Európai Unió Alkotmánya (Mi és hogyan változik az Alkotmányszerződés hatására), HVG Orac Lap - és Könyvkiadó (2005.), 27. o.

[2] A teljes Konvent összetétele lásd:

http://european-convention.eu.int/Static.asp?lang=EN&Content=Composition (angol)

[3] Horváth Zoltán - Ódor Bálint: Az Európai Unió Alkotmánya (Mi és hogyan változik az Alkotmányszerződés hatására), HVG Orac Lap - és Könyvkiadó (2005.), 32. o.

[4] Az összes módosítást lásd: http://european-convention.eu.int/amendemTrait.asp?lang=EN (angol)

[5] Horváth Zoltán - Ódor Bálint: Az Európai Unió Alkotmánya (Mi és hogyan változik az Alkotmányszerződés hatására), HVG Orac Lap - és Könyvkiadó (2005.), 36-37. o.

[6] Teljes szöveg lásd: http://europa.eu.int/constitution/hu/lstoc1_hu.htm

[7] Horváth Zoltán - Ódor Bálint: Az Európai Unió Alkotmánya (Mi és hogyan változik az Alkotmányszerződés hatására), HVG Orac Lap - és Könyvkiadó (2005.), 44. o.

[8] Ki mikor szavazott?, lásd: http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/3954327.stm (angol) vagy http://www.eu2004.hu/index.php?op=hirek&id=1615

[9] lásd még: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P6-TA-2005-0004+0+DOC+XML+V0//HU

[10] Ezzel kapcsolatban alakult ki a heves összeurópai vita, mely szerint a keresztény örökségre való utalás benne legyen - e a Preambulumban, lásd : Gordos Árpád - Ódor Bálint: Az Európai Alkotmányos Szerződés születése - tanulmányok és dokumentumok (HVG Orac Lap-és Könyvkiadó, Budapest, 2004, 144. o.)

[11] Lásd még: Gordos Árpád - Ódor Bálint: Az Európai Alkotmányos Szerződés születése - tanulmányok és dokumentumok (HVG Orac Lap-és Könyvkiadó, Budapest, 2004)

[12] Horváth Zoltán - Tar Gábor: Az Európai Parlament (Budapest, 2004, 36. o.)

[13] Laczkóné Tuka Ágnes: Európai Parlament - a meg-megújuló intézmény (Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2004, 170. o.)

[14] Mohay Ágoston: Az Európai Parlament az Alkotmányszerződés jövőjéről (in: Európai Tükör, XI, évfolyam, 7-8. szám, 5. o.)

[15] http://www.nol.hu/cikk/394318/ 

[16] Mohay Ágoston: Az Európai Parlament az Alkotmányszerződés jövőjéről (in: Európai Tükör, XI, évfolyam, 7-8. szám, 7. o.)

[17] http://www.nol.hu/cikk/390264/

[18] Mohay Ágoston: Az Európai Parlament az Alkotmányszerződés jövőjéről (in: Európai Tükör, XI, évfolyam, 7-8. szám, 8. o.)

[19] uo.

[20] Mohay Ágoston: Az Európai Parlament az Alkotmányszerződés jövőjéről (in: Európai Tükör, XI, évfolyam, 7-8. szám, 9. o.)

[21] Mohay Ágoston: Az Európai Parlament az Alkotmányszerződés jövőjéről (in: Európai Tükör, XI, évfolyam, 7-8. szám, 15. o.)