Tegnap lezajlott az első Európai Roma Csúcstalálkozó, hogyan értékeli összességében az eseményeket? Történt-e előrehaladás?

A kérdés megválaszolása előtt szükségesnek tartom elmondani az előzményeket. A csúcstalálkozónak körülbelül 3-4 éves előtörténete van. Az Európai Parlament, az én kezdeményezésemre legalább 5 olyan állásfoglalást, illetve határozatot hozott meg, amelyben az alábbi három dolgot kérjük a Bizottságtól: egy horizontális irányelvet, egy Európai Roma Stratégiát, és egy ehhez kapcsolódó elkülönített költségvetést.

Minden esetben, és minden határozatban kértük továbbá, hogy hozzanak létre egy ún. „roma unit-ot", vagyis egy olyan egységet, főosztályt kellene felállítani, amely koordinációs feladatokat lát el a különböző bizottságok, szakbizottságok között, illetve a biztosok szakterületei között, annak érdekében, hogy az Európai Roma Stratégia a mellette levő törvénnyel végrehajtásra kerüljön mind a 27 tagállamban.

Az olasz botrány kirobbanásáig szépen haladtunk előre. Ezután felgyorsultak az események. Spanyolország volt az első, aki reagált. Felszólították Olaszországot, hogy hozzájuk hasonlóan, hívja le az Uniótól a roma integrációra kérhető forrásokat. Az ügy ezután a Bizottsághoz is eljutott, majd a többi tagállam is kifejezte elégedetlenségét az ügyben. Végül a Bizottság úgy döntött, hogy csak július 2-án fog ez ügyben állást foglalni.

Ez az állásfoglalás egy szociális csomagba burkolt „roma integrációként" került az asztalra. Ez három törvényalkotást tartalmaz, amelyek közül az egyik a hátrányos helyzetűekről szól.  Viszont ez a törvényalkotás a romákra egyáltalán nem tér ki. Nem tesz eleget azoknak a követeléseknek sem, amelyek elfogadtatásán négy éve dolgozom: az oktatási szegregációt nem jelöli meg a diszkrimináció egyik válfajaként. Mindezt annak ellenére, hogy a magyarországihoz hasonló szegregációs gyakorlat, az Unió 27 tagállamából mintegy 12-ben tapasztalható.

Véleményem szerint törvény nélkül pedig hiába van, illetve lesz Európai Roma Stratégia, a tagállamok nem fogják igénybe venni, tekintettel az eddigi tapasztalatokra és eredményekre, ami a roma integráció terén felmutatható.

Nekem, mint politikusnak, már az is eredmény, ha például a 80 százalékos munkanélküliségi arányt évente akár egy százalékkal is csökkentik, vagy ha a szegregációval gyanúsítható 400 általános iskolai intézményből - ennyi van ugyanis Magyarországon -, évente ötöt bezárunk, vagy ha csökken a fogyatékossá nyilvánítás aránya. Ez már egy kézzelfogható változást, eredményt, hatékonyságot mutat.

A bizottság tegnapi nyilatkozata szerint a stratégia egy ún. „best practice collection" [jó gyakorlatok gyűjteménye - a szerk.] lesz, amelyet az Interneten közzétesz. Ezekről a jó gyakorlatokról azonban mindenki tudja, hogy nem hoznak változásokat. Hogy csak egy példát mondjak, jó gyakorlatnak nevezik a szlovák megoldást, amely a lakhatási problémákra kíván reagálni. A meglévő gettókat, amik egyébként is 1-2 km-rel távolabb vannak a városoktól, meg a falvaktól, még 6-8-10 km-rel kijjebb telepítik, és bár új technológiával épített kanadai faházakba teszik ezeket az embereket, ugyanakkor csökkentik a gyermekek iskolába-járási esélyeit. Ezt Magyarországon telepfelszámolásnak hívják. Ha nem épít mellé tömegközlekedési rendszert - és ez nem szerepel a jó gyakorlatoknak a körében - akkor a gyerekek egész egyszerűen nem tudnak iskolába menni.

Ezek a programok, az ún. „jó gyakorlatok" tehát több sebből véreznek.

Meg kell azonban említeni, hogy a Bizottság helyzete is nehézkes, hiszen a legtöbb politikaterület, ahol lépéseket kellene tenni, tagállami hatáskörbe esik. Ilyen például az oktatás, a foglalkoztatás vagy a közegészségügy. Hogy lehet ezt áthidalni?

Igen. Ez a probléma. A bizottság is folyamatosan ezzel dobja vissza az EP-határozatokban foglalt követeléseket. Ugyanakkor ezek a követelések, nagyon ésszerű követelések, és nem másról szólnak, mint arról, hogy az Európai Unió ne finanszírozzon olyan projekteket - és ez már abszolút az ő hatáskörébe tartozik -, amelyik figyelmen kívül hagyja például az esélyegyenlőségi szempontokat.

Az Európai Bizottságnak be kell látnia, hogy ez nem egy járható út: nem alkothatok úgy Európai Roma Stratégiát, hogy a „jó gyakorlatok gyűjteménye valójában a legrosszabb gyakorlatokat tartalmazza, amelyek inkább kárt okoznak, mint használnak.

Ezek a kritikák, szakmai, és nem politikai kritikák. Nem kérem az Európai Bizottságtól, hogy olyat kényszerítsen a tagállamokra, ami nem az ő kompetenciája. Abszolút mértékben tisztában vagyok azzal, és az európai parlamenti politikusok is, hogy az oktatás teljes mértékben nemzeti hatáskör. Ellenben a diszkrimináció elleni küzdelem uniós hatáskör is. És én, mivel uniós képviselő vagyok, nagyobb felelősséget érzek ebben a tekintetben, mint bármelyik tagállam.

Tehát, hogy ha az Unió hozhat anti-diszkriminációs szabályozást arra, hogy a tagállamoknak kötelező legyen a melegek házasságát engedélyezni, akkor ugyanilyen alapon követelhetem azt is, hogy minden tagállam nyilvánítsa diszkriminációvá a szegregáció kérdését, mert az alacsonyabb színvonalú oktatásban részesíti az odajáró gyerekeket. Ez uniós kompetencia.

A Bizottság azonban nem ismeri el, hogy a szegregáció, az diszkrimináció. Ezért nem tette bele a jogszabálytervezetbe sem, holott a strassbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságnak, legfelsőbb szinten hozott, érvényes döntése van - a Csehország ellen indult Ostrava ügyben, Görögország ellen egy másik ügyben -, hogy a szegregáció, az bizony diszkrimináció. Folyamatban van egy eljárás Horvátország ellen is, Magyarországon pedig hasonló stádiumban vannak, egy civil szervezet által felkutatott ügyek.

A nemzetközi civil szervezetek azért küldik ezeket az ügyeket tudatosan az Európai Emberi Jogi Bíróságra, hogy nyomást gyakoroljanak az európai jogalkotásra. Az Európai Unió hivatalos intézménye, az Alapjogi Ügynökség minden évben kiemeli, hogy a roma gyerekekkel szemben tapasztalható szegregáció a diszkrimináció egyik legsúlyosabb válfaja. Az Alapjogi Ügynökség szerint ez már a gyerek-jogokat is erősen sérti.

Nem csak a szegregációról kell azonban beszélnünk...

Ezt csak példaként mondtam. Ezzel csak azt akartam bemutatni, hogy mi vezetett az Európai Roma Csúcstalálkozó összehívásához: a Bizottság nem tudott megfelelő érveket felsorakoztatni az általunk kidolgozott követelések ellen, ezért politikai döntéssel létrehozott egy európai csúcstalálkozót, amiben az úgynevezett jó gyakorlatokat reklámozták.

Említette, hogy javaslatot tettek a Bizottságon belüli roma egység létrehozására. Erről a tegnapi csúcstalálkozón két vélemény hangzott el.  A francia elnökség képviselője azt mondta, hogy kizártnak tartja, hogy ilyesmi megvalósuljon, de a következő soros elnök, Csehország úgy nyilatkozott, hogy nyitott erre a megoldásra is. Lát esélyt rá, hogy a javaslat megvalósuljon?

Ha prioritási listát állítanék, akkor az irányelv az első helyen állna, és utána részletkérdés, hogy a törvénybe foglaltakat hogyan valósítjuk meg: ki, mit koordinál? Melyik szerv kire figyel? A tagállamoknak mennyi kompetenciát adunk? Melyik programra mennyi pénzt különítsünk el?

Ezért is gondolom úgy, hogy ez a találkozó politikai és nem szakmai érdekeket szolgált, hiszen ezeknek a kérdéseknek a tisztázása az elkövetkezendő 4-5 éves mandátum feladata lesz majd. Ez nem mostani feladat.

Ez a fajta találkozó le szerette volna nyomni a roma érdekvédők meg a politikai, szakmai résztvevők torkán a Bizottság elképzelését, az imént felvázolt „legjobb gyakorlatok gyűjteményét".

A Bizottságot olyan kritikák is érték, hogy azok a roma szervezetek, vagy civil szervezetek, akik jelen voltak a csúcstalálkozón, valójában nem képviselik az európai cigányságot, hanem csak kvázi díszként vannak ott. Ön mit gondol, megfelelő volt a meghívottak köre?

Túlzásnak tartanám azt mondani, hogy a Bizottság folyamatosan tartotta velünk a kapcsolatot ebben a kérdésben, mert a csúcsot minimum 8 hónapja szervezik, velünk pedig csak az utolsó 3 hétben egyeztettek. Úgyhogy "titokban" lett szervezve. Miközben politikai érdekvédő csoportok küzdenek bizonyos dolgokért, az Európai Bizottság nem játszott nyílt kártyákkal, a meghívottak körét gyakorlatilag 8 hónappal ezelőtt meghatározta.

Már ekkor tudta, hogy - egy ilyen egyszerű gyűjtőfogalommal élve - „cigány oldalról", azokat hívja majd meg, akik az ún. „jó gyakorlatok gyűjteményének" 100 százalékos támogatói lehetnek. Ezt sérelmezték a roma szervezetek. Ha valóban az egységes érdekvédő csoportokat, vagy országos érdekvédő csoportokat akarták volna meghívni, akkor ehhez sokkal nagyobb kutatómunkára lett volna szükség.

Nem a megfelelő kört hívták meg. Minket arról tájékoztattak, hogy 400 cigány civil szervezet lesz meghívva, ehhez képest 400 fő jelent meg, melynek csak kis részét tették ki a cigány képviselők.

Ennek ellenére a megjelent civilek is éltek kritikával a csúcstalálkozón. Ők is elmondták, amit ön mondott, hogy ez a „jó gyakorlatok gyűjteménye" nem stratégia, sőt, nem is mutat egy stratégia felé.

Igen. Nem lenne igazam, ha 100 százalékban kritizálnám az Európai Bizottságot. Egy-két esetet leszámítva, azért ezek pozitív projektek. Sajnos azonban nem hoznak átfogó változásokat, hiszen mindig egy dolgot támogatnak, egy civil szervezetet, egy pályázat keretében.

Ha értékelni kell a kiírt programra kapott pénz elköltésének hatékonyságát, akkor az 100 százalékos lesz, hiszen én arra az egy dologra kértem a pénzt, amit teljesítettem, és amivel elszámoltam. De senki nem nézi az adott projekt hosszú távú hatékonyságát.  

Nem szabad tovább folytatni azokat az apró projekteket, amelyeket meggondolatlanul, hosszú távú hatékonyságot figyelmen kívül hagyva hajtanak végre.  Az én meglátásom szerint ez ablakon kidobott pénz.

Számarányokat, indikátorokat kell beépíteni az uniós szakpolitikákba. Az európai uniós finanszírozással megvalósuló regionális fejlesztés esetén lehetne ilyen célszámokat alkalmazni. Magyarország nem is pályázhat uniós pénzre úgy, ha nem írja bele, hogy, mondjuk, hány kilométer autópályát megépítését vállalja az adott időszakban. Aztán évente mérik, hogy hányat sikerült teljesíteni és azt mennyi pénzből. Miért ne alkalmazhatnánk ugyanezt az elvet? Alkalmazzák ezt az elvet a roma ügyekre is! Hány munkanélküli van, mennyivel csökkent a számuk?

Persze amikor ezt a Bizottságban felhozom, az a válasz, hogy általános munkanélküliség csökkentés elő van írva a tagállamoknak. Csakhogy ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy minden egyes tagállam kormánya érzéketlen a romák problémáira, hiszen, bár minden területre van egyfajta fejlesztő program, ebből éppen a romákat hagyják ki.

Ez zajlik itthon is, és más EU-tagállamokban is. Így ismét oda érkezünk, hogy nem hatékonyan költöttük el ezt a pénzt, és a problémák a következő évben újratermelődnek. Ekkor pedig jönnek a vádak, miszerint sokat költöttünk a cigányokra. Azt pedig már csak zárójelben jegyzem meg, hogy Magyarországon cigány önkormányzat vagy civil szervezet egyetlen foglalkoztatási programra sem pályázhat.

Ha a magyar kormány előírná, hogy a cigány civil szervezeteket kötelező bevonni a családsegítő[I1]  által megkapott pénz elosztásába, máris szerepe lenne a pályázatban. Az ő feladata lehetne felkutatni azokat a cigány embereket, akik már 10-20 éve munkanélküliek ebben az országban.

Ennyire egyszerű lenne ez a feladat. Ezért kérem én azt, hogy európai törvény által legyen kötelező roma civil partner beiktatása az ilyen típusú pályázatoknál. Semmibe nem kerül, ez egy elvi döntés. És lehet, hogy elkülönített költségvetés nélkül is meg lehetne oldani a romák integrációját.

Ha ennyire egyszerű, ha ilyen kis dolgokon múlik, ahogy Ön mondja, akkor mi az, ami ennyire hátráltatja ezt a folyamatot? Mi az, ami miatt a tagállamok nem teszik meg ezeket a lépéseket?

Létezik egy Európa felett lebegő trend, amit úgy hívnak, hogy előítélet. Egyetlen projektnél sem célcsoport a cigányság, és nem áll érdekükben fejleszteni ezeket a közösségeket. Magyarország például 300 millió eurót kapott iskolai deszegregációra, mégsem pályázott senki ezekre a pénzekre, annak ellenére, hogy itthon a deszegregációs feladatok ellátására törvény kötelezi a helyi önkormányzatokat. Annak érdekében viszont, hogy a polgármester a következő ciklusban is megtarthassa pozicióját, esze ágában sincs a törvényt betartani, és még a pénz sem számít ösztönző erőnek.

Ugyanis ez a téma nem népszerű, ezt tudjuk nagyon jól. Egy 2002-es közvéleménykutatás szerint Magyarországon az emberek 96 százaléka nem szeretné a saját gyerekét cigánygyerek mellé ültetni az iskolapadban.

Ebből kiindulva, az önkormányzatok úgy gondolják, hogy ez egy halott ügy, és csak politikai veszteséget okoz, ezért inkább nem is foglalkoznak a problémával. A szocialista kisebbségi kormányzat pedig csak visszafogottan kéri számon ezeket a deszegregációs feladatokat, vagyis egyedül a civil jogvédelem marad. Ez azonban túl gyenge Magyarországon ahhoz, hogy változást eredményezzen.

Feladatomnak tartom elmondani továbbá, hogy nem azért kérjük a szegregáció megszüntetését, hogy magunkat ráerőltessük a többségi társadalomra, hanem azért, mert ezekben a gettó iskolákban az oktatás színvonala jóval alacsonyabb, mint a többi iskolában.

Nem az a kérdés, hogy a cigány anyukák fontosnak tartják-e az iskolát és az oktatást vagy sem - ahogy ez a tegnapi csúcson is központi téma volt -, hanem az, hogy az állam biztosít-e a cigánygyerekeknek is egyenlő hozzáférést a jóminőségű oktatáshoz. És ez a mi feladatunk, a politikának a feladata.  

Magyarországon a cigánygyerekek 40 százaléka jár ilyen gettóintézménybe, és 25 százaléka van fogyatékossá minősítve. Ha generációkon keresztül a romák 60-70 százalékát tudatosan nyomorba taszítjuk, akkor ennek nem lesz jó következménye. Mindenki tudja, hogy a szegényebb csoportok esetében a gyermeklétszám jóval magasabb az átlagnál, de ez igaz középosztálybeli családokra is. Vagyis különösebb szakmai tudás nélkül lehet látni, hogy jövőre még több, rossz körülmények közé születő gyerekre kell számítani.

Ezek mind egymásból fakadó problémák. Ezt egész egyszerűen úgy fogalmaztam meg a beszédemben tegnap, hogy nem mi akartuk a szegregációt, nem ezek a roma gyerekek és roma szülők akartak gyengébb minőségű oktatásban részesülni.

Körülbelül egy hónapja beszélgettem Járóka Líviával, aki azt mondta, hogy az európai cigányság nem homogén. Nemcsak nagyon különböző csoportok élnek az egyes tagállamokban, hanem ezek más-más problémákkal is néznek szembe. Ennek ellenére jónak tartja a közös európai stratégiát? Megoldás lehet ez?

Véleményem szerint az egyes tagállamokban élő cigányok problémái nem térnek el egymástól: ugyanúgy 60 százaléktól 100 százalékig terjedő munkanélküliségi arányt látunk, ugyanúgy létezik az oktatási szegregáció jelensége legalább 12 tagállamban, ugyanúgy fennáll az illegális, vagy indokolatlan fogyatékossá minősítés problémája, ugyanúgy léteznek gettók.

A legtöbb tagállamban eddig is volt roma integrációs politika, mitől lehet az európai stratégia más?

Nem, nem volt. Csak 5 tagállamban volt valamilyen kezdeményezés, és csak Magyarországnak van kormányzati szinten elfogadott programja, amit azonban elfelejtettek megvalósítani. A többi tagállamnak még programja sincs.

A csúcstalálkozón megint téma volt az olaszországi ügy, ha jól tudom, akkor most indul az EP delegáció Olaszországba? Ön is utazik? Úgy gondolja, hogy ilyen időtávlatból még lehet bármi bizonyítékot találni?

Igen, én is utazom, holnap reggel indulunk.

Amikor a tegnapi csúcstalálkozón ez a téma fölkerült a napirendre, és Eugenia Maria Roccella, az olasz munkaügyi, egészségügyi és szociális államtitkár-helyettes elkezdett beszélni, mindenki elkezdett fütyülni, majd többen kivonultak a teremből. Nem voltak hajlandóak egy olyan embernek a véleményét meghallgatni, aki kiforgatja az olaszországi eseményekkel kapcsolatos tényeket.

Barrot biztos úr - akiről mindenki tudta, hogy milyen megállapítást tett hetekkel ezelőtt az olszországi ügyekkel kapcsolatban - beszédében úgy nyilatkozott, hogy megállapítása csak és kizárólag Maroni belügyminiszter úr beszámolója alapján történt, és elmondta, hogy, amennyiben az európai parlamenti delegáció más megállapítást tesz, természetesen módosítani fogja az álláspontját.

Az ügy azonban akkor sem zárul le, ha az EP-delegáció nem találna semmilyen terhelő bizonyítékot, hiszen a civilek azonnal reagáltak és nyomoztak. A Bírósághoz is érkezett már beadvány Olaszország ellen.

Engedjen meg egy záró kérdést: Indulna a 2009-es EP választásokon, amennyiben jelölik?

Mindenképpen. Éppen az eddig elmondottakra való tekintettel. Szeretném, hogy ha jelölnének. Egyébként ez a dolog is nagyon súlyos kérdéseket vet fel, hiszen Magyarország elfelejtette rendesen adaptálni az európai parlamenti választásokról szóló irányelvet, amely kimondja, hogy magánszemély, civil szervezet, és politikai párt indíthat jelöltet az európai parlamenti választásra, de Magyarország az irányelv átvételénél kizárta a civil szervezeteket és a magánszemélyeket, így csak politikai pártok állíthatnak jelölteket.

Ha a mostani politikai tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor mindenféleképpen meg fogom próbálni a jelöltséget, az ügy érdekében. Számomra az a legfontosabb, hogy a törvény meglegyen, az Európai Roma Stratégia meglegyen, és változás legyen a roma integráció területén.

Forrás: EurActiv.hu

vissza