Glattfelder Béla 2004 óta tagja az Európai Parlamentnek. Néppárti képviselősége előtt a Fidesz képviselőjeként a magyar Országgyűlés tagja volt a rendszerváltás óta. 2000 és 2002 között a Gazdasági Minisztérium államtitkáraként is szolgálta az első Orbán kormányt. Az Európai Parlamentben is elsősorban az agrárium kérdéseivel foglalkozik, de a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság mellett tagja a Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős különbizottságnak is. Az interjú az EurActiv.hu-val együttműködésben készült.

A választási kampány hajrájában Orbán Viktor kijelentette, hogy a földmoratóriumot nemhogy meghosszabbítaná, hanem egyáltalán nem engedné, hogy Brüsszel döntsön a földvásárlás ügyében Magyarországon. Ön szerint ezt az ígéretet mennyire kell most, a választások lecsendesedése után komolyan venni?

Erős kormány nagy dolgokra képes.

Aki egy országban kormányoz, ha akarja, meg tudja védeni a mezőgazdaságát, meg tudja találni azokat a jogi megoldásokat, amelyek biztosítják, hogy az Európai Unió szabályozásával összhangban, azt nem megsértve, fenntartsa a földtulajdon-szerzési korlátozást, amely Magyarországon jelenleg is érvényben van. Erre egy erős kormány képes, a Fidesz-KDNP által vezetett kormány pedig ma nagyon erős.

A választás eredménye nem gyengíti, hanem erősíti ezt az ígéretet.

Továbbra is szekrényekből kihulló csontvázakról beszélnek. Nem kell attól tartanunk, hogy egy ilyen csontvázra hivatkozva teszi közzé a kormány, hogy mégsem lehetséges a moratórium meghosszabbítása?

A moratóriumtól függetlenül is, akár Brüsszel akaratával szemben is ebben a kérdésben a kormány érvényesíteni tudja akaratát. Erre megvan az ereje.

A magyar elnökség küszöbén ez reális elképzelés? Nem lehetséges, hogy, ha egy ilyen fajsúlyos kérdésben, szembemegyünk akár egy intézmény, akár más tagállamok véleményével, akkor az elnökségi érdekérvényesítésben ezek a felek nehezíthetik Magyarország feladatát?

A kérdés nem függ össze, és nem is szabad, hogy összefüggjön az elnökséggel semmilyen módon.

Ha összemosnánk a kettőt, akkor előfordulhat, hogy a termőföld tulajdonlásának ügyét valaki alkudozásra, ütőkártyaként próbálná használni ellenünk. Erre Magyarországnak nincsen szüksége, hiszen a saját jogrendszere talaján állva, összhangban az Európai Unió idevonatkozó szabályozásával képes arra, hála az erős kormánynak, hogy céljait elérje.

Hogyan lehet az uniós szabályokat úgy összehangolni a magyar jogszabályokkal, hogy ez ne okozzon problémát?

Az elképzeléseit rövid időn belül nyilvánosságra fogja hozni a kormány, és a cél érdekében szükséges jogszabályi változtatásokat be fogja terjeszteni a parlamentben.

A 2010-es KAP reform kapcsán Magyarország csökönyös ellenzőnek számít. Képviselőként Ön is nagyon sok pontját ellenzi a reformelképzeléseknek. Kisebbségnek számítunk ezzel a pozícióval, vagy tudunk olyan erőviszonyokat kialakítani, hogy a klasszikus agrárpolitikai nyomvonalakat erősítsük?

Az elmúlt öt évben világossá tettük, hogy szerintünk a Közös Agrárpolitikának stabilitásra, nem pedig reformokra van szüksége. Magyarország egy kivételével minden eddigi reform esetén rosszul járt. Vegyük példaként a kukorica-intervenció megszüntetését, vagy a gabona-intervenció lehetőségének a beszűkítését, de beszélhetünk akár a cukorágazat reformjáról is. Ez utóbbi következtében Magyarországon 5 gyárból négy maradt. A szőlő-bor ágazat reformjának következtében pedig Magyarország bor-importőrré vált.

Éppen ezért én nem is a Közös Agrárpolitika reformjáról, hanem annak jövőjéről beszélnék. A reformok ugyanis gyakran éppen arra irányulnak, hogy a Közös Agrárpolitikának ne legyen jövője, a mi célunk pedig az, hogy megőrizzük mind Európa, mind Magyarország mezőgazdasági tevékenységét.

Működő agrárpolitikát szeretnénk, amely a gazdák és Magyarország érdekeit is figyelembe veszi.

Van ehhez megfelelő partner a tagállamok között, vagy akár az Európai Parlament soraiban, vagy a jövőben is az eddigiekhez hasonló, nehéz csatákra számíthatunk?

A múltban is látható, hogy általában rosszul jártunk, vagyis a reformokat a tiltakozásunk ellenére megvalósították. Lehet, hogy ez a jövőben is így lesz.

Különösképpen nehézzé teszi a helyzetünket a gazdasági válság. Azok a tagállamok ugyanis, melyek a Közös Agrárpolitika fő finanszírozói voltak az elmúlt időszakban, most ugyanúgy pénzszűkétől szenvednek, mint maga Magyarország, ezért a nagylelkűségük csökken. Keresik annak a lehetőségét, hogy különböző területeken, akár a közös európai költségvetés megnyirbálásán keresztül, saját nemzetgazdaságuk számára forrásokat őrizzenek meg, forgassanak vissza.

Ez nyilvánvalóan még elkeseredettebbé teheti az előttünk álló vitát, de még nem látjuk, hogy pontosan milyen erővonalak alakultak ki, még nem lehet tudni, hogy hol van valójában a többség.

Magyarországnak mindazonáltal nem is ebből kell kiindulnia. Ezt egy hibás megközelítésnek tartom, ami az elmúlt időszakban sokszor volt jellemző az előző magyar kormányra. Megpróbálták kitalálni, hogy mi lesz a többségi álláspont, és ahhoz igazították a saját véleményüket. Ezzel azonban elveszítjük a befolyásolás lehetőségét, hiszen egyik oldalnak sem áll így érdekében, hogy velünk külön alkuba bocsátkozzon.

A Közös Agrárpolitika jövőjéről szóló vitában jelenleg abban a szakaszban vagyunk, ahol az a leghelyesebb, ha a lehető legvilágosabban elmondjuk, hogy nekünk a változtatáshoz semmilyen érdekünk sem fűződik. Hogy lássák a többiek azt, hogy Magyarország nem támogatja a Közös Agrárpolitika pénzügyi kereteinek megnyirbálását, vagy az olyan jellegű átalakításokat, melynek következtében Magyarország részére, a magyar gazdákhoz kevesebb uniós forrás érkezne a jövőben.

Az eddigi kormánypolitikában is megjelentek ezek a célok, más kérdés, hogy mennyire tudta ezt a magyar kormány érvényesíteni egy nyilvánvalóan sokkal erősebb tagállami koalícióval szemben.

Gyurcsány Ferenc a davosi világgazdasági fórumon, 2008-ban tartott beszédében azt mondta, hogy a mezőgazdaságoknak nincs szüksége támogatásokra, az európai mezőgazdaság támogatások nélkül is működőképes.

Ez a mondat nyilvánvalóan nem tett jót a magyar agrárdiplomácia szavahihetőségének. Nem erősítette a tárgyalási pozíciónkat az sem, hogy valahányszor Magyarországon megszorító intézkedésekre került sor, annak mindig az lett a vége, hogy az agrárköltségvetést is, a gazdák támogatását is megkurtították.

Ettől fogva joggal kérdezhették meg tárgyalópartnereink, hogy ha egyszer a magyar kormány a magyar adófizetők pénzéből nem hajlandó támogatni a magyar mezőgazdaságot, akkor miért várjuk el tőlük, a németektől, az angoloktól, a franciáktól, vagy bárki mástól, hogy ők a saját adófizetőik pénzéből ezt megtegyék. Éppen ezért azt gondolom, hogy a korábbi lépések logikusan vezettek ahhoz, hogy a Gyurcsány Ferenccel fémjelzett időszakban a magyar agrárdiplomácia érdekérvényesítő képessége leromlott. Ezt helyre kell állítani.

Az Európai Bizottság mindig nagyon merev álláspontra helyezkedik ezekben a kérdésekben, gondolok itt például a tavalyi tejkvóta-ügyre, ahol még Mariann Fischer Boel-lel kellett küszködni. Változik a Bizottság hozzáállása azáltal, hogy új biztos, Dacian Cioloş foglalja el a posztot?

Az előző kormány kétszer is megszavazta a tejkvóta emelését, ráadásul, amikor először támogatta, Magyarország volt a mérleg nyelve, vagyis rajtunk múlt, hogy lesz-e egyáltalán tejkvóta emelés. A tejkvóta emelésének európai szinten a legnagyobb vesztese éppen a magyar tejágazat volt. Hogy milyen alku állt a háttérben, nehéz lenne kibogozni, de abban biztos vagyok, hogy a következő kormány, nem fog ilyen, a magyar termelők számára átláthatatlan és hátrányos alkudozásokba bonyolódni.

Sajnos azonban a tejkvóta emelés kérdésében, és általában a tejágazat kérdésében az új biztos mellett is nehéz vitákra kell számítanunk, hiszen azt már korábban eldöntötték, hogy 2015. január 1-jétől megszűnik a kvótaszabályzás.

A következő években tehát arról fog szólni a vita ezen a területen, hogy az előző időszak rossz döntéseit, milyen mértében sikerül kijavítani. Nagyon örülnék annak, ha újra lenne intervenciós szabályozás, különösképpen a gabona-szektorban, hiszen ez segítene kiküszöbölni az elmúlt években tapasztalt óriási piaci áringadozásokat.

Hasonlóképpen a tejszektorban is, fontos lenne, hogy a korábban hozott rossz döntéseket felül tudjuk bírálni, és kínálatkorlátozó intézkedéseket biztosítsunk 2015. január 1-jét követően is.

Számunkra nem elfogadható az a koncepció, amely a mezőgazdasági tevékenység teljes egészét szabadpiaci körülmények közé helyezi.

Hosszú távon miben látja a versenyképtelen mezőgazdaság és a szubvenciók ördögi körének feloldását?

Az európai mezőgazdaság a világ egyik legversenyképesebb mezőgazdasága. A világon a legtöbb mezőgazdasági terméket az európai mezőgazdaság exportálja, és itt a nem szubvencionált termékekről van szó, hiszen ma már az export-szubvenció egész minimális mértékben érvényesül.

A támogatások nagy része nem kapcsolódik már sem az exporthoz, sem a termeléshez. A mai támogatások különböző környezetvédelmi, állatjóléti előírások teljesítéséhez kapcsolódnak, illetve a vidékfejlesztés célkitűzéseihez. Tehát ez már közel sem az a mezőgazdasági politika, amit régen a szélsőséges liberálisok piacellenes intézkedésként írtak le. Ezek az idők már azt megelőzően elmúltak, hogy mi az Európai Unióba beléptünk volna.

A mai európai támogatások feladata az, hogy azokat a versenyhátrányokat ellensúlyozzák, amelyek abból adódnak, hogy az európai termelőknek lényegesen több előírásnak kell megfelelniük, mint a versenytársaiknak. Olyan állatjóléti előírásokat kell betartaniuk, melyek a világon a legszigorúbbak. Olyan környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük, amelyek a világon legszigorúbbak. Számos olyan vegyszert nem alkalmazhatnak a mezőgazdasági termelésben, csak sokkal drágábbat, amelyeket viszont a versenytársaink állandóan használnak, sőt mi több, az ilyen vegyszermaradványokkal szennyezett termékeket még exportálják is az Európai Unióba. Még hosszasan folytathatnám ezt a felsorolást.

Ezek a források teszik lehetővé azt, hogy Európa a mezőgazdasági termékekből nagyjából önellátó legyen. Ha ezek a források megszűnnének, az európai mezőgazdaság összeomolna, és meghatározó élelmiszerekből is nagy mértékben szorulnánk importra.

Ebben a világban, ahol a különböző erőforrások szűkössége miatt ez biztonsági kérdéssé válik, ez megengedhetetlen felelőtlenség lenne. A világ népessége néhány évtizeden belül kilenc milliárd főre nő, és ahhoz hogy ennyi embert a Földön etetni lehessen, a Föld mezőgazdasági termelését 70 százalékkal kellene növelni. Ebben a helyzetben az európai mezőgazdasági termelést leépíteni, úgy vélem, felelőtlenség.

Éppen ezért mi a legfontosabb kérdésnek az élelmiszer-biztonság megőrzését tartjuk a Közös Agrárpolitika jövőjéről szóló vitában.

vissza